A liberális pártvezér alakíthat kormányt Romániában

Vágólapra másolva!
Calin Popescu Taricenau nemzeti liberális pártvezetőt bízta meg kormányalakítással Romániában Basescu román elnök. Basescu azzal indokolta döntését, hogy a nemzeti liberálisokból és a demokratákból álló Igazság és igazságosság (D. A.) pártszövetség rendelkezik a legtöbb mandátummal a parlamentben. Basescu a mandátumok száma mellett a D. A. értékrendjével indokolta döntését. Az elnök reményét fejezte ki arra, hogy az RMDSZ és más, kisebbségeket képviselő pártok támogatásával Calin Popescu Taricenau kormánya megkapja a beiktatáshoz szükséges mennyiségű szavazatot.
Vágólapra másolva!

Calin Popescu Tariceanut bízta meg az új román kormány megalakításával szerdán aláírt elnöki rendeletével Traian Basescu román államfő. Sajtóértekezletén Basescu azzal indokolta döntését, hogy a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Demokrata Pártból (PD) álló Igazság és igazságosság (D.A.) nevű politikai szövetség rendelkezik a legtöbb (161) mandátummal az új román parlamentben. A mandátumok számát illetően a Szociáldemokrata Párt (PSD) a második, amely 160 parlamenti helyet mondhat magáénak.

Basescu szerint a D.A. szövetség programja szavatolhatja azoknak a választási ígéretnek a teljesítését, amelyek alapján őt Románia elnökének megválasztották. A parlamenti pártokkal folytatott keddi megbeszéléseiről szólva Basescu elnök megállapította: a D.A. szövetség kormányának létrehozását erőteljesen és határozottan támogatja a 32 parlamenti mandátummal rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a 18 képviselőházi mandátumot felölelő, a magyartól eltérő kisebbségi képviselők csoportja.

E mandátumok összege ugyan nem teszi ki az új román törvényhozásban a mandátumok többségét, de a keddi konzultációkból arra a következtetésre jutott, hogy a Calin Popescu Tariceanu vezetése alatt megalakuló kormánynak van esélye és reménye a beiktatásához szükséges szavazatok megszerzésére - jelentette ki Basescu. A kijelölt román miniszterelnök a PNL megbízott elnöke, a D.A. szövetség társelnöke.