Visszaállítanák a brit személyi igazolványt

Vágólapra másolva!
Nagy többséggel megszavazta a brit parlament a személyi igazolvány újbóli bevezetésének törvényjavaslatát. A terrorizmus elleni harc jegyében született, erősen vitatott tervre még a kormánypárti padsorokból is leadtak ellenszavazatokat.
Vágólapra másolva!

Nagy többséggel szavazta meg hétfő éjjel a brit parlament a fél évszázada nem létező személyi igazolvány újbóli bevezetésének törvényjavaslatát. A mostani szavazás egy jó eséllyel igen hosszú törvénykezési folyamat első, de kulcsfontosságú mozzanata volt: ezáltal lehetővé vált, hogy a tervezet elinduljon a további alsó- és felsőházi olvasatok útján. A tervvel a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciója sem értett egyet maradéktalanul; a Labour-képviselők közül többen a javaslat ellen voksoltak a hétfői első parlamenti menetben.

Az első személyi igazolványokat - akkor még nem kötelező jelleggel - várhatóan 2008-ban adják ki, és csak 2011-ben vagy 2012-ben döntenének arról, hogy kötelezővé tegyék az okmány birtoklását. A személyazonosító kártyába beépített elektronikus lapkán a tulajdonos összes biometrikus adata szerepelni fog, legfőképp ujjlenyomata és szemének szivárványhártyája, gyakorlatilag hamisíthatatlanná téve az igazolványt.

Az új okmány a tervek szerint egyben - külön kívánságra - útlevélként és jogosítványként is szolgálna. Ha kiváltása kötelezővé válik, a tulajdonosnak akkor sem kell majd állandóan magánál tartania, de szükség esetén be kell mutatnia a rendőrségen. A kiváltás elmulasztását azonban 2500 font bírsággal büntetnék.

Jelenleg az egyetlen létező brit fényképes személyazonosító okmány - az útlevélen kívül - a jogosítvány, amelyet vezetés közben nem kell az autósoknak maguknál tartaniuk, viszont nélküle nehéz még egyszerű banki ügyletek elvégzése is. Akinek nincs vezetői engedélye, attól a bankok és a hatóságok útlevelet vagy névre szóló közműszámlát kérnek azonosító okmányként.

A brit polgárjogi szervezetek erősen bírálják a személyi igazolvány bevezetését célzó kormányzati szándékot, mondván: a program végrehajtásához szükséges hatalmas adatbázis minden eddiginél nagyobb betekintést engedne az állampolgárok életébe a kormánynak, anélkül, hogy hathatós segítséget adna a fő indokként megjelölt terrorellenes harchoz. A bírálók gyakran hangoztatott érve, hogy Spanyolországban kötelező a személyi igazolvány, a hatóságok mégsem tudták megakadályozni a csaknem 200 emberéletet kioltó tavaszi madridi vonatrobbantásokat.

Nagy-Britanniában a második világháború idején kötelező volt a személyi igazolvány, és a rendszert egy ideig utána is fenntartották, de az ötvenes évek elején eltörölték.