Pinochetnek feladták az utolsó kenetet

Vágólapra másolva!
Chilei lapértesülések szerint Augusto Pinochetnek feladták az utolsó kenetet, miután szombaton újabb szélütést kapott. A volt diktátort szombaton szállították kórházba, azóta javult állapota, eszméleténél van és hamarosan megkezdődik büntetőpere is.
Vágólapra másolva!

Feladták az utolsó kenetet Augusto Pinochet volt chilei diktátornak szombaton, nem sokkal azután, hogy újabb szélütéssel bevitték Santiago katonai kórházába - közölte az El Mercurio című chilei napilap, az egykori diktátor környezetének tagjaira hivatkozva.

A lap keddi száma szerint a 89 éves Pinochetnek, aki ellen néhány nappal korábban emeltek vádat kilenc egykori ellenzéki személy eltűnése és egyikük meggyilkolása ügyében, Ivan Wells kórházi lelkész szolgáltatta ki a halál küszöbén álló katolikus betegeknek járó szentséget.

A 89 éves Pinochet reggeli közben lett rosszul, s elveszítette eszméletét. Kórházba szállítása után nem sokkal a katonai kórház igazgatója közleményben tudatta, hogy a nyugalmazott tábornok életjelei az elszenvedett agyi érkatasztrófa ellenére stabilak, és Pinochet eszméleténél van.

Az El Mercurio ugyanakkor arról számol be keddi írásában, hogy Pinochet halálától tartva, betegágyához sietett Juan Emilio Cheyre tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke és két legközelebbi munkatársa is.

A dél-amerikai országot 1973 és 1990 között elnökként és hadseregparancsnokként vaskézzel irányító Pinochet gyakran kerül éppen akkor kórházba, amikor bíróságok arról ítélkeznek, hogy egészségi állapota miatt bíróság elé állítható-e az ellene kezdeményezett perekben.

Juan Guzmán vizsgálóbíró legutóbb múlt hét hétfőjén emelt vádat Pinochet ellen, kilenc ellenzéki személy eltűnése és egyikük meggyilkolása miatt, s elrendelte házi őrizetbe vételét is. A volt diktátor ügyvédjei megfellebbezték a döntést arra hivatkozva, hogy védencük egészségi állapota nem teszi lehetővé a bírósági eljárásban való részvételt.

A santiagói fellebbviteli bíróság azonban hétfőn elutasította az ügyvédi kifogásokat. Pinochet uralma alatt több mint háromezer embert öltek meg politikai okokból vagy nyilvánították eltűntté, 27 ezer embert pedig megkínoztak. A volt diktátort még soha nem sikerült bíróság elé állítani bűneiért, noha három különböző beadvány esetében is feloldották mentelmi jogát.