Törvénysértőek a brit terrorellenes jogszabályok

Vágólapra másolva!
Sértik az európai emberi jogi előírásokat a brit terrorizmus-ellenes törvények. Ezt csütörtökön mondták ki a Lordok Házának lordbírái. A brit legfelsőbb bírói fórumhoz az a kilenc terrorizmus gyanúja miatt fogva tartott személy fellebbezett, akiket már hosszabb ideje tartanak börtönben mindenféle bírósági eljárás nélkül. A határozat alapjaiban ingatja meg a brit kormány terrorellenes politikáját.
Vágólapra másolva!

Az emberi jogokat sértőnek nyilvánította csütörtökön külföldi terroristagyanús őrizetesek határidő és per nélküli fogva tartását a legfőbb brit fellebbviteli fórum, a Lordok Házában. A határozat azt követően született, hogy a hírhedt londoni Belmarsh börtönben őrzött kilenc terroristagyanú miatt őrizetben tartott fogoly fellebbezést nyújtott be a brit felsőház kilenctagú lordbírói testülete elé. A testület nyolc az egy arányban szavazott a határozat mellet.

A londoni fellebbviteli bíróság előzőleg a kormánynak adott igazat az ügyben, és helybenhagyta az őrizetesek rács mögött tartását. A lordbírák azonban kimondták, hogy az őrizetesek fogva tartását lehetővé tévő szabályok "igazolhatatlanul diszkriminatívak" és összeegyeztethetetlenek az európai emberi jogi előírásokkal.

A szigora miatt brit Guantánamónak is nevezett Belmarsh kilenc külföldi foglya között - nem hivatalos értesülések szerint - többek között ott van Abu Katada, az a radikális szíriai iszlám hittudós, aki a brit hatóságok szerint Mohamed Attának, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások fő kivitelezőjének szellemi mentora volt. A külföldiek némelyike három éve van rács mögött, anélkül, hogy ügyében bármilyen bírósági eljárás folyna. Képviselőjük szerint soha nem tudatták velük, hogy mikor engedik ki őket, hivatalosan soha nem hallgatták ki őket, és nem látszott, hogy valaha is perbe fogják őket.

Nagy-Britannia a szeptember 11-ei támadások után, gyakorlatilag hatályon kívül helyezte az európai emberi jogi konvenciónak a méltányos bírósági eljárást előíró passzusait, és olyan rendelkezéseket hozott, amelyek lehetővé tették veszélyesnek tartott külföldi terroristagyanús személyek határidő és per nélküli fogva tartását, vagy száműzését.

A végzéssel máris bent van a mélyvízben Charles Clarke újonnan kinevezett belügyminiszter, aki belpolitikai botránnyá fajuló magánéleti problémái miatt szerdán lemondott David Blunkett helyét foglalta el. Blunkett a terror elleni harc jegyében meghozott drákói intézkedések élharcosa volt, ami miatt rendszeresen támadták az emberi jogi szervezetek.

A lordbírák döntése londoni szakértők szerint alapjaiban ingatja meg a munkáspárti kormány eddig követett terrorellenes politikáját.

Az egyik lordbíró, Lord Nicholls or Birkenhead szerint a kormány érvelése azon bukott meg, hogy a bírósági eljárás nélküli fogvatartást csak a külföldi gyanúsítottak esetében próbálta igazolni, brit állampolgárok estében viszont nem. Lord Hoffmann szerint "A nemzet életét fenyegető veszély... nem a terrorizmusból, hanem az ilyen törvényekből fakad". A határozat ellen szavazó Lord Walker of Gestingthorpe szerint ugyanakkor a terrorizmus-ellenes törvényekben fontos kitételek szerepeltek az elnyomás ellen.

[origo]/MTI