Bíróság elé állítják Pinochetet

Vágólapra másolva!
Bíróság elé állítják az emberi jogok súlyos megsértése miatt Chile volt diktátorát, Augusto Pinochetet. A volt katonai diktátort házi őrizet alá helyezték. A Pinochet ügyét vizsgáló bíró szerint a volt diktátor megfelelő szellemi kondícióban van a perhez. A volt diktátort a politikai gyilkosságok és az emberi jogok megsértése mellett egy másik eljárásban adócsalással, és pénzmosással vádolják. Pinochetet már több alkalommal próbálták perbe fogni a rezsimje által 1973 és 1990 között elkövetett kegyetlenkedések miatt, azonban eddig - szellemi vagy egészségi állapotára hivatkozva - kibújt a felelősségre vonás alól.
Vágólapra másolva!

Bíróság elé állítják Augusto Pinochet tábornokot, Chile volt diktátorát. A volt diktátort az emberi jogok megsértésével és politikai gyilkosságokkal vádolják. Pinochet ellen kilenc ellenzéki aktivista halála miatt indítanak eljárást, akik a diktátor 1973-tól 1990-ig tartó uralma alatt tűntek el. Pinochet a Condor-hadműveletben megpróbálta összehangolni a dél-amerikai jobboldali diktatúrák tevékenységét, hogy közösen likvidáljanak baloldali aktivistákat és politikusokat.

Augusto Pinochetet az óta próbálják felelősségre vonni, hogy 1990-ben lemondott a hatalomról Chilében. A diktátort először 1998-ban Nagy-Britanniában tartóztatták le: Spanyolország akarta felelősségre vonni spanyol állampolgárok megölése miatt. Az angolok azonban végül nem adták ki az idős vezetőt. 2000-ben a chilei legfelsőbb bíróság ugyan megfosztotta mentelmi jogától, azonban eddig mindig megúszta a pert: megromlott egészségi, vagy szellemi állapotára hivatkozott.

A most induló per előt6t Juan Guzman bíró, aki a Pinochet-diktatúra által elkövetett bűnöket vizsgálta, úgy döntött: az exdiktátor elég jó szellemi állapotban van ahhoz, hogy felelősségre vonják. Guzman bíró Pinochet egy amerikai televíziónak adott nyilatkozata alapján döntött úgy, hogy a diktátor beszámítható, és pontosan tisztában van tettei következményeivel.

A chilei emberi jogi csoportok 1990 óta keresték a módját annak, hogy hogyan lehetne Pinochetet felelősségre vonni az uralma alatt elkövetett gyilkosságokért és jogtiprásokért. "Nagyszerű nap ez minden chilei számára, aki nem akarja büntetlenül hagyni az emberi jogok megsértését" - üdvözölte a döntést Viviana Diaz, a diktatúra elett eltűnt személyek családtagjait tömörítő szervezet elnöke.

Pinochetet egyébként adócsalással és pénzmosással is vádolják. Ugyanakkor azt is feltételezik, hogy köze lehetett Carlos Prats tábornok megöléséhez, akivel autóbomba végzett Buenos Airesben. Prats volt a vezérkari főnök, mielőtt Pinochet megkaparintotta volta a hadsereg vezető tisztét.

A legfrissebb vizsgálatok szerint, amelyben összesen harmincezer chilei tanúvallomását hallgatták meg, a Pinochet-rezsim, 1973-as puccsától kezdve összesen háromezer ellenzékit gyilkolt meg Chilében.