Betiltották a terrortévét a franciák

Vágólapra másolva!
Betiltották a Franciaországban a Hezbollah szervezet TV-adásainak sugárzását. Az államtanács arra hivatkozott, hogy az al-Manar televízió műsorának egyes elemei gyűlöletkeltésre is alkalmasak. A Franciaországban élő zsidó közösség egyes csoportjai már több ízben tiltakoztak az al-Manar műsoraiban közvetített nézetek ellen.
Vágólapra másolva!

Megtiltották hétfőn Franciaországban a libanoni síita Hezbollah szervezet tévéadásának sugárzását, azzal az indoklással, hogy az al-Manar műsorai gyűlöletkeltő elemeket tartalmaznak.

Az államtanács, a francia közigazgatási bíráskodás csúcsszerve 48 órát adott a párizsi központtal működő Eutelsat műsorszóró cégnek arra, hogy leállítsa az al-Manar műsorainak szolgáltatását. A cég napi ötezer euró pénzbírságot lesz kénytelen fizetni, ha nem tesz eleget a tiltó határozatnak.

Az indoklás hivatkozik arra, hogy a gyűlöletkeltő műsorok sugárzása ellentétes a francia törvényekkel. Másrészt az államtanács arra is utal végzésében, hogy a Hezbollah tévéjének műsorai feszültséget szíthatnak a Franciaországban élő közösségek között, így a közrend megbontásával is fenyegetnek.

December 2-án az al-Manar "emberiesség elleni bűncselekményekkel" vádolta Izraelt, november 23-án arról szólt egy műsora, hogy "cionisták veszélyes betegségek kórokozóit akarják eljuttatni arab országokba oda szállított izraeli termékek révén", egy másik aznapi műsorában pedig magasztalta az izraeliek ellen erőszakcselekményeket elkövető arabokat.

A Franciaországban élő zsidó közösség csoportjai többször tiltakoztak már korábban az al-Manar antiszemita műsorai ellen.