Nem döntöttek a "kis csomagról" az ukrán képviselők

Vágólapra másolva!
Csak Leonyid Kucsma jelenlegi elnök "kis csomagját" hajlandóak elfogadni az ukrán ellenzéki képviselők. A csomagban csak a választási törvény módosítása és a Központi Választási Bizottság leváltása szerepel. Az ellenzéki Mi Ukrajnánk párttömörülés és a hozzá csatlakozott kisebb pártok képviselői nehezményezték, hogy Kucsma továbbra sem hajlandó megválni bukott miniszterelnökétől, Viktor Janukovicstól. A képviselők hallani sem akarnak az elnöki hatalmat gyengíteni hivatott alkotmánymódosításról. Az ukrán parlament emiatt kedden nem szavazott a reformcsomagról.
Vágólapra másolva!

Csak Leonyid Kucsma elnök "kis csomagját" támogatják az ukrán parlamenti képviselők. Az ukrán parlament és Kucsma keddi egyeztetése eredmény nélkül zárult. Leonyid Kucsma üzletet akart kötni a rada, az ukrán parlament megerősödött ellenzéki frakcióvezetőivel, de azok nem fogadták el az elnök ajánlatát.

A tárgyaláson résztvevő Volodimir Litvin parlamenti elnök arról tájékoztatta a TASZSZ hírügynökséget, hogy a képviselők csak abba mentek bele, hogy megszavazzák a csalás elleni biztosítékul szolgáló törvénymódosítást, és szélnek eresztették a Központi Választási Bizottságot (CVK).

Kucsma elnök eredetileg arra akarta rávenni az ellenzéki Mi Ukrajnánk párttömörülés, és a hozzájuk csatlakozott kiesebb pártok képviselőit, valamint a néhány átállt kormánypárti képviselőt, hogy szavazzák meg az elnöki hatalmat drasztikusan gyengítő alkotmánymódosítást.

Az ellenzéki képviselők arra hivatkozva utasították vissza Kucsma kérését, hogy az elnök nem mondatta le Viktor Janukovics miniszterelnököt - aki egyébként a kormányoldal elnökjelöltje - miután kormányával együtt a múlt héten megbukott egy parlamenti bizalmatlansági szavazáson. Mivel az ellenzék nem támogatta az elnöki hatalom csökkentését, így az ukrán parlament kedden nem is szavazott a reformcsomagról. A parlament elnöke bejelentette, hogy szerdán folytatják a tárgyalásokat.

Kucsma elnök egyébként a választási kampány idejére "szabadságra" küldte miniszterelnökét, és Mikola Azarov pénzügyminisztert nevezte ki a helyére - írja az Interfax hírügynökség.

A képviselőket az alkotmánymódosítás ügyében ráadásul kötötte elnökjelöltjük, Viktor Juscsenko tilalma is. Juscsenko, korábban maga szorgalmazta az alkotmánymódosítást, ám azt a Kucsma által erőltetett formájában elfogadhatatlannak tartja. Az ellenzéki elnökjelölt azért nem akar belemenni a Kucsma által elképzelt módosításba, mert nem akar gyenge elnöki hatalmat örökölni. E helyett inkább azt ígéri híveinek, hogy már elnökként kéri fel a radát az alkotmánymódosításra.

Részleges eredmények a hajnalig tartó tárgyalásokon

Fotó: EPA
Nem sok eredmény született

A rada képviselőivel az után tárgyalt kucsma, hogy az hétfőről keddre virradó éjszaka heves alkudozást folytatott Juscsenkóval és Janukoviccsal. A tárgyaláson többek közt Javier Solana, az Európai Unió külügyi megbízottja próbált közvetíteni.

A több mint hatórás tárgyaláson csak arról egyeztek meg, hogy a parlament elé terjesztik Juscsenko reformköveteléseit. Az ellenzéki mi Ukrajnánk párttömörülés vezetője azután fogalmazta meg követeléseit, hogy legfelsőbb bíróság csalások miatt érvénytelennek nyilvánította az elnökválasztás november huszonegyedikén megtartott második fordulóját.

A megállapodás értelmében a forduló megismétlésére, december huszonhatodikára teljesen lecserélik a Központi Választási Bizottság (CVK) gárdáját. Az ellenzékiek szerint a CVK hivatalnokai összejátszottak Janukovicsékkal, és mindkét fordulóban csaltak, hogy az akkori kormányoldal vezetője legyen a következő ukrán elnök.

Ezen kívül a felek megegyeztek abban, hogy a radát, az ukrán parlamentet felkérik, hogy módosítsa a választási törvényt. Juscsenko abban látja a további csalások elkerülésének egyetlen lehetőségét, ha szigorítanak a törvényen. Az ellenzéki vezető javaslata értelmében a december huszonhatodiki ismétlésen csak a lakóhely szerinti választókörökben lehet szavazni, és nem lesznek mozgóurnák azok számára, akik nem tudják elhagyni lakásukat - írja a BBC News.

November huszonegyedikén az ellenzék szerint Janukovics több millió szavazatra tett szert úgy, hogy hívei - lakóhelytől távoli szavazásra jogosító igazolásokkal felfegyverkezve - végigbuszoztak Kelet-Ukrajnán, ás egymás után több helyen adtak le Janukovicsot támogató szavazatokat. A mozgó urnákba szintén több szavazat került, mint ahányan ilyen módon szavaztak - ezt is Janukovicsék számlájára írta az ellenzék. A rada várhatóan kedden dönt a törvénymódosításról.

Fotó: EPA
Nem közeledtek az álláspontok

Nem sikerült ugyanakkor rávenni Janukovicsot, hogy ismerje el parlamenti vereségét, mondjon le kormányfői posztjáról, és oszlassa fel kormányát. Janukovics - aki miniszterelnökként indult az államfői poszt megszerzésére - a múlt héten elvesztette a parlamentben ellene indított bizalmatlansági szavazást, miután pártjának néhány képviselője átállt Juscsenkóékhoz. A bukott kormányfő azonban továbbra is miniszterelnöknek tekinti magát, és nem hajlandó lemondani.

Juscsenkóék korábbi nagy követelésével, az alkotmánymódosítással sem sikerült dűlőre jutni a tárgyalásokon. Kucsma elnök terjesztette elő az ellenzék egykori javaslatát az elnöki hatalom gyengítéséről. A leköszönő elnök szerint az elnöki hatalom bagy részét a kormányfőnek kellene átadni.

A javaslattal korábban Juscsenkoék álltak elő, azonban most elzárkóztak a támogatásától. Juscsenklo szerint csak egy üres elnöki státust örökölne, ha most szavaznák meg az alkotmánymódosítást, ezért az ellenzéki jelölt később térne vissza a kérdésre. Kucsmáék ennek ellenére ezt a kérdést is a rada elé terjeszti.

Szakított az elnökkel Janukovics

Janukovics nem tartja többé a hatalom elnökjelöltjének. A bukott miniszterelnök kampányszóvivője, Tarasz Csornovil szerint Jusvsenko azért döntött így, mert szerinte Kucsma elnök az ellenzék jelöltjét támogatja. Kucsma választottja helyett Janukovics Kelet-Ukrajna független jelöltjeként kíván indulni a választáson.

Forrás: [origo]
Janukovics szakított Kucsmával

Csornovil a moszkvai Eho rádiónak nyilatkozva elmondta: a helyi hatóságok Juscsenko érdekében ténykedtek az ukrajnai régiók zömében, és a november 21-i választást kendőzetlenül meghamisították a javára. Régóta ismert, hogy Kucsma veje, Viktor Pincsuk nyíltan Juscsenkónak dolgozott, és finanszírozta kampányát - hangoztatta a kampányszóvivő, rámutatva, hogy Ukrajnában sok minden éppen a visszájára fordult annak, amit az emberek zöme mond.

Kucsma hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Janukovics helyében nem venne részt a második forduló megismétlésén, amely ez esetben népszavazássá válna egyetlen jelölttel. Ha Janukovics tíz nappal a voksolás előtt visszalépne, akkor Juscsenkónak a leadott szavazatok felét kellene megszereznie.

Janukovics azoban még korábban bejelentette, hogy a találgatásokkal ellentétben indul a november huszonhatodikai második fordulón - tudósít az Interfax hírügynökség. A kelet-ukrajnai jelölt kijelentette, hogy egyesek megpróbáltak nyomást gyakorolni rá, de ő nem mond le a jelöltségről. Janukovics szerint még mindig ukránok milliói támogatják őt.