Miniszter lesz az USA-ban szeptember 11. egyik hőse

Vágólapra másolva!
Bernard Keriket, New York volt rendőrfőnökét nevezte ki belbiztonsági miniszternek George Bush amerikai elnök pénteken. Kerik elődje, Tom Ridge a héten mondott le. Kerik volt New York rendőrfőnöke a World Trade Center elleni támadáskor. Az egyik elnöki tanácsadó szerint Kerik személyével 2001. szeptember 11-e egyik jelképe kerül be a kormányba.
Vágólapra másolva!

Az amerikai történelem utóbbi fél évszázadának legnagyobb kormányzati átszervezésével, 22 szövetségi kormányszerv teljes vagy részleges összevonásával létrehozott belbiztonsági minisztérium első számú feladata az, hogy megoltalmazza az országot a terrortámadásoktól, de a feladatai közé tartozik a határvédelemtől a parti vizek őrzésén át a kiemelt objektumok biztosítása is.

Kerik országos népszerűségre tett szert azzal, hogy a 2001. szeptember 11-én és a rá következő időkben szakszerűen irányította a mentési munkálatokat és a következmények felszámolását. A rendőrfőnök 2001. decemberéig töltötte be posztját. Kerik tavaly a Fehér Ház kérésére Bagdadban, az iraki belügyminisztérium tanácsadójaként tevékenykedett.

A 49 éves Kerik kivette a részét George Bush elnök újraválasztási kampányából. A The Washington Postnak név nélkül nyilatkozó egyik elnöki tanácsadó szerint Kerik személyével szeptember 11-e jelképét viszik be a kormányba.

Fehér házi források szerint Kerik kipróbált válságmenedzser és határozott vezető. A hetvenes években katonai rendőrként Dél-Koreában szolgált, később egy szaúd-arábiai magánkézben levő biztonsági cégnek dolgozott. A New York-i rendőrséghez 1986-ban lépett be. Egyszerű rendőrként kezdte. Rudy Giuliani akkori polgármester 14 évvel később, 2000-ben nevezte ki a város rendőrfőnökének.

Hét miniszter távozik

A 15 tagú kormányban eddig heten nyújtották be lemondásukat. George Bush elnök legutóbb csütörtökön az új mezőgazdasági minisztert nevezte ki. Az 54 éves Mike Johanns nebraskai kormányzó a mellrákkal küszködő Ann Veneman utódjaként veszi át a tárca vezetését. Tommy Thompson egészségügyi miniszter ugyancsak lemond, utódja sajtóértesülések szerint Mark. B. McClellan orvos, közgazdász, az egészségbiztosítók szövetségi központjának vezetője lesz.

A washingtoni átrendezés váratlan fejleményeként csütörtökön lemondott tisztségéről John Danforth, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, aki alig fél éve képviseli hazáját a világszervezetben. A szókimondó missouri exszenátor állítólag megelégelte, hogy nem volt politikai mozgástere, minden egyes lépését állandóan egyeztetnie kellett Washingtonnal. A 68 éves Danforth nevét nemrég még Colin Powell külügyminiszter esélyes utódjaként emlegették. Danforth 18 évig volt az amerikai szenátus tagja, majd csaknem három évig a háború dúlta Szudánban tevékenykedett. ENSZ-nagykövetként is nagy figyelmet szentelt a katasztrofális szudáni helyzet megoldásának.