Rugova egy volt lázadót jelölt kormányfőnek

Vágólapra másolva!
Miniszterelnöknek jelölte csütörtökön Ramus Haradinaj egykori koszovói albán lázadóvezért, korábbi ellenlábasát Ibrahim Rugova, Koszovó tartomány elnöke. A tartomány parlamentje pénteken ül össze, hogy megvizsgálja a 36 éves Haradinaj jelölését.
Vágólapra másolva!

Rugova ajánlását az általa vezetett Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) és Haradinaj pártja, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) között megkötött koalíciós megállapodás értelmében tette. Az LDK az októberi koszovói parlamenti választásokon 47 mandátumot szerzett a 120 fős törvényhozásban, míg az AAK kilencet. A megállapodás szerint Rugova maradna a tartományi elnök, míg Haradinajnak jutna a kormányfői tisztség.

Szerbia-Montenegró kormánya már korábban provokációnak tekintette Haradinaj várható jelölését, a politikus ugyanis az 1998-99-es koszovói válság idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) elnevezésű gerillaalakulat regionális parancsnoka volt. A szerb hatóságok háborús bűnösnek tekintik őt, a bűntetteiről szóló dokumentumokat évekkel ezelőtt eljutatták Hágába és a koszovói ENSZ-missziónak (UNMIK).

A hágai Nemzetközi Törvényszék nyomozói november elején hallgatták ki Haradinajt a koszovói válság idején játszott szerepéről. A koszovói szerbek civilek meggyilkolásával és más atrocitásokkal vádolják őt. Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy vélekedett, hogy e vádak miatt nem Haradinaj lenne "a legmegfelelőbb ember" a koszovói polgárok biztonsági normáinak megteremtésére.