Gyors békében bízik Abbász

Vágólapra másolva!
Mahmúd Abbász palesztin vezető szerint jövőre megszülethet a palesztin-izraeli béke. A PFSZ elnöke szerint a béketárgyalásokat minél hamarabb el kell kezdeni. Az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ által kidolgozott béketerv az önálló palesztin állam megteremtését 2005-re tűzte ki célul.
Vágólapra másolva!

Mahmúd Abbász palesztin vezető lehetségesnek tartja, hogy a palesztin és az izraeli fél jövőre békemegállapodást kössön. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elnöke az al-Muszavvar kairói magazinnak kijelentette: azonnal meg kell kezdeni a tárgyalásokat a békemegállapodásról. Abbász, akit a Fatah mozgalom a novemberben elhunyt Jasszer Arafat palesztin elnök utódjául jelölt, bizalomépítő lépések megtételére szólította fel Izraelt, többek között a palesztin foglyok szabadon engedésére és a zsidó telepek építésének leállítására.

"Ha megvan a jó szándék mindkét félben, akkor máris elkezdhetünk tárgyalni, hogy az eredetileg megállapított határidőnek megfelelően 2005-ben megállapodásra jussunk, és így ne veszélyeztessük az útitervet. Úgy hiszem, ez lehetséges, és nem is nehéz" - mondta Abbász.

Az izraeli-palesztin konfliktus rendezését szolgáló, az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ által kidolgozott béketerv az önálló palesztin állam megteremtését 2005-re tűzte ki célul. A rendezés végső szakaszában olyan kényes kérdésekről kell dönteni, mint a határok kijelölése, valamint dönteni kell a külföldön élő palesztin menekültek, a palesztin területeken épült zsidó telepek és Jeruzsálem sorsáról is.

George Bush amerikai elnök nemrég megkérdőjelezte a 2005-ös dátum tarthatóságát, és úgy vélekedett, hogy az önálló palesztin államot ennél később, de még második elnöki mandátumának lejárta, azaz 2009 januárja előtt lehet létrehozni.