Kucsma új választásokat írna ki Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Hajlandó volna új elnökválasztást kiírni Kucsma ukrán elnök. Az elnök kijelentésével teljesen meglepte az ukrán kormányoldalt, amely eddig hallani sem akart a vitatott végeredménnyel zárult elnökválasztás teljes megismétléséről. Ugyanakkor fenyeget ukrajna kettészakadása: egy kormánypárti többségű ukrán megyében népszavazást írtak ki az elszakadásról, az ország más régiói pedig szintén függetlenedéssel fenyegetőznek, ha Viktor Juscsenko ellenzéki jelöltet nyilvánítják a novemberi ukrán választás győztesének.
Vágólapra másolva!

Kucsma elnök szerint új elnökválasztást kellene kiírni Ukrajnában, "ha békét, megegyezést akarunk, ha demokratikus társadalmat kívánunk építeni" - tudósít az orosz Interfax hírügynökség. "Ma nem csak a törvényhozásban kell dolgoznunk - új törvények kellenek a politikában is" - közölte az elnök újságírókkal.

Az elnök közleménye teljesen váratlanul érte a kormányoldalt. Korábban Janukovics, a hatalom jelöltje azt közölte: hajlandó részt venni egy megismételt második fordulóban, de csak abban a két tartományban, ahonnan a legtöbb csalást jelentették Juscsenkóék.

Juscsenko és hívei már napok óta követelik, hogy írjanak ki új választásokat, és ehhez cseréljék le a központi választási bizottság gárdáját, amely a mostani választás során kompromittálódott. Juscsenko azt mondja, csak akkor vesz részt egy újabb megmérettetésen, "ha azt becsületesen rendezik meg".

Nem sokkal Kucsma elnök bejelentése előtt az ellenzék ígéretet tett arra, hogy feloldja az ukrán kormány épülete köré vont blokádot. Mikola Azarov miniszterelnök-helyettes, aki jelenleg a pénzügyminiszteri funkciót is betölti, amióta elődje a választási csalások elleni tiltakozásul lemondott, Juscsenkkóval tárgyalt az ügyben.

Az ellenzéki elnökjelölt ígéretet tett arra, hogy hívei kedden reggeltől kezdve beengedik az épületbe a kormány tagjait és az ott dolgozó államigazgatási alkalmazottakat. Amíg a kormányépület blokád alatt volt, a tisztviselők más igazgatási épületekből voltak kénytelenek dolgozni.

Elszakadna Kelet-Ukrajna

Tovább nő a politikai feszültség Ukrajnában, miközben az ukrán legfelsőbb bíróságon megkezdődtek a meghallgatások a választási csalásokkal kapcsolatos panaszok ügyében. Az ország keleti régiói elszakadással fenyegetnek, ha "rosszra fordulnak a dolgok", vagyis, ha a november 21-i választások győzteséül Viktor Juscsenkót, a hivatalosan alulmaradt ellenzéki jelöltet hoznák ki.

Fotó: EPA
A keletieknek nem kell Juscsenko

Donyeck megyében már el is döntötték, hogy december 5-én, vasárnap megtartják a népszavazást, amelyen azt a kérdést teszik fel a választóknak, akarják-e úgy módosítani az ukrán alkotmányt, hogy a régió autonóm köztársasággá váljon egy ukrajnai föderáción belül. Kezdeményezték egy régióközi tanács felállítását Harkov központtal, illetve saját végrehajtó bizottságot akarnak - tudósított az [origo] kijevi tudósítója, Boczka Károly. Egyes hírek szerint a területi tanács megakadályozza a központba történő állami átutalásokat. A megyében Janukovicsot ismerik el elnöknek.

A krímiek ellenzéki állmcsínytől tartanak

A Krími Autonóm Köztársaság parlamentje rendkívüli ülésén hétfő este nyilatkozatot fogadott el, amelyben legitimnek ismeri el a központi választási bizottság Viktor Janukovics kormányfő elnökválasztási győzelmét kihirdető határozatát. A határozat egyben rámutat, hogy a Krím lakosságának túlnyomó többsége a második fordulóban Viktor Janukovicsra szavazott. Az autonóm köztársaság parlamentje szerint fennáll a veszélye annak, hogy a kiélezett ukrajnai belpolitikai válság államcsínybe torkollik: az ellenzék erőszakkal ragadja meg a hatalmat. A krími parlament szerint az ellenzék destruktív cselekedetei a gazdaság összeomlásához, a költségvetési és adózási fegyelem megsértéséhez, a gazdasági kapcsolatok egyensúlyának felbomlásához vezetnek, és végeredményben a lakosság ellátását fenyegetik. A nyilatkozat szerint a krími parlament tagjai az egységes, demokratikus Ukrajna híveiként fenntartják maguknak a jogot, hogy az államcsíny folytatása esetén megtegye a szükséges lépéseket a krímiek érdekeinek védelmére.

Az ország déli és keleti felében jelentős az ellenzék szerint csalások árán nyertes kormánypárti Viktor Janukovics támogatása. Ezekben a megyékben mindenütt Janukovics nyert, ugyanakkor ebből a térségből érkezett a legtöbb jelentés szavazási visszaélésekről.

Lemondott a nemzeti bank elnöke

Ukrajna egységére és területi integritásának megőrzésére szólított fel hétfőn Brüsszelben Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár. Solana, aki az Unió és a NATO nagyköveteinek tanácskozását követően nyilatkozott, kijelentette: az EU erősen ellenezné a kelet- és dél-ukrajnai oroszbarát tartományok elszakadási vagy autonómiatörekvéseit. "Ukrajna egysége alapvető kérdés" - mondta.

Forrás: [origo]
Juscsenko hívei kitartanak

Ugyancsak elítélte a szeparatizmust Kijevben Szerhij Tyihipko, Viktor Janukovics kormányfő, elnökjelölt tanácsadója, aki egyúttal bejelentette lemondását kampányfőnöki tisztségéről. Tyihipko később az Ukrán Nemzeti Bank elnöki tisztségéről is lemondott. A politikus kijelentette, hogy ezentúl csak mint a Munkás Ukrajna Egyesülés párt (Trudova Ukraina) vezetője kíván tevékenykedni. Szerinte a válságból kivezető legjobb út, ha újra megrendezik a szavazás második fordulóját.

Viktor Juscsenko még vasárnap az elszakadást szorgalmazók felelősségre vonását követelte a Kijevben tartott újabb százezres nagygyűlésen, miközben párttársai ultimátumot intéztek Leonyid Kucsmához. Ebben felszólítják a távozó államfőt, mentse fel tisztségéből Viktor Janukovics kormányfőt a választási eredmények meghamisítása miatt, nyújtson be haladéktalanul indítványt a parlamentben a Központi Bizottság a választási bizottság tagjainak visszahívásáról és az új bizottság összeállításáról.

Az ellenzéki követelések nagyrészt megegyeznek az ukrán parlament szombati állásfoglalásával, melyben érvénytelennek nyilvánította a szavazást. Bár a döntés nem kötelező érvényű, hatással lehet a legfelsőbb bíróság határozatára.

Meghallgatják a választási csalásokról szóló panaszokat

Az ukrán legfelsőbb bíróság hétfőn helyi idő szerit 11 órakor kezdte a meghallgatásokat a választási csalások ügyében, ám döntést várhatóan még nem hoznak. A bíróság ugyanis a több ezer választási csalásról szóló ellenzéki panasz mellett a kormányoldaltól is kapott beadványokat választási szabálytalanságokról.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A tárgyaláson Mikola Katerincsuk, Juscsenko képviselője azt kérte, hogy a bíróság nyilvánítsa érvénytelennek a második forduló eredményét, a tömeges törvénysértések miatt. Az ellenzéki jelölt egy másik képviselője emellett azt kérte, hogy marasztalják el a központi választási bizottságot bűnös kötelességmulasztás miatt. A felperes átnyújtotta a hamisításokra vonatkozó tárgyi bizonyítékokat is. A bíróság épülete előtt jelenleg mindkét tábor hívei tüntetnek.

A testület döntésével nem semmisítheti meg a választási eredményt, ám elrendelheti a voksok részleges vagy teljes újraszámlálását, esetleg elutasíthatja a panaszokat és Janukovicsot nyilváníthatja győztesnek.