Parlamentet és államfőt választ Románia

Vágólapra másolva!
Helyi idő szerint reggel hét órakor (magyar idő szerint hatkor) megnyíltak a szavazóhelyiségek Romániában. Mintegy 18 millió állampolgárt várnak az urnák elé, hogy megválasszák az ország kétkamarás parlamentjét és államfőjét. Vasárnap kora délutánig azonban még gyér volt a részvétel.
Vágólapra másolva!

Az összesen 17 millió 995 ezer 828 választásra jogosult román lakos reggel hét órától este kilencig mintegy háromezer településen 17 ezer 559 szavazóhelyiségben adhatja le voksát. Az urnák elé járulók mintegy tíz százaléka bukaresti. A fővárosban számolják össze a külföldön tartózkodók, illetve a külföldön feladatot teljesítő katonai missziók tagjainak szavazatait is.

A román külügyminisztérium kilencven országban összesen 142 szavazóközpontot működtet nagykövetségeken, konzulátusokon és tiszteletbeli konzulátusokon, ahol a külföldön tartózkodó román állampolgárok gyakorolhatják szavazati jogukat. A tiszteletbeli konzulátusokon azért nyílnak szavazóközópontok, mert jelentős számú román állampolgár tartózkodik az ország határain kívül, és mert a románok lakta térségek messze vannak a nagykövetségek és konzulátusok székhelyeitől.

A választók arról döntenek, hogy kik képviseljék érdekeiket a következő négy évben a parlament képviselőházában és szenátusában. Az idén elfogadott új választási törvény értelmében 70 ezer lakosra jut egy képviselői és 160 ezer lakosra egy szenátori mandátum. Így a betöltendő 314 képviselői helyért 9997, a 137 szenátori székért pedig 3681 jelölt verseng ezen a napon. Őket 53 politikai párt vagy pártszövetség vette fel a listájára. A most leköszönő parlamentben 343 képviselő és 140 szenátor foglal helyet, vagyis a következő parlamenti ciklusban valamivel kevesebb mandátum lesz a lakosság csökkenése miatt.

Ugyancsak vasárnap adják le voksukat a román állampolgárok jövendő államelnökükre, aki az új jogszabály értelmében mostantól öt évig lesz hivatalban. Tizenketten szálltak ringbe e tisztség elnyeréséért. Közülük négy elnökjelölt a parlamenti pártokat képviseli. Adrian Nastase jelenlegi miniszterelnök a kormánypárti koalíció, Traian Basescu bukaresti főpolgármester pedig az ellenzéki tömörülés színeiben mérkőzik meg. A legfőbb közméltósági tisztségért Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke is versenybe indul. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) immár harmadszor indít államfőjelöltet, ezúttal Markó Béla elnök személyében.

A szavazóhelyiségek legnagyobb részének biztonságát több mint húszezer rendőr, csaknem tízezer csendőr, 950 tűzoltó, valamint a belügyi állomány más részlegeihez tartozó 450 személy védelmezi. A szavazókörzetek környékét további 13 ezer rendőr, 4800 csendőr, valamint 2140 határőr tartja ellenőrzés alatt.

Kevesen szavaztak eddig

Forrás: MTI
Markó Béla szavaz

A délutáni órákig meglehetősen gyér volt még az országos szintű részvétel. Az országos választási bizottság (BEC) szerint délután 14 óráig a román választópolgárok 27,18 százaléka adta le voksát. Falun nagyobb a szavazási kedv, az itt élő lakosság 30,04 százaléka voksolt, ezzel szemben városon a részvételi arány mindössze 25,08 százalékot ért el.

Ilfov megye lakossága vett részt a legnagyobb arányban a választásokon, itt az emberek 40,13 százaléka szavazott az említett időpontig, szintén magas részvételi arányt jegyeztek Teleorman, Valcea, Dambovita és Braila megyékben. A hátul kullogók többsége erdélyi megye, ezek között van a magyarok által gyérebben lakott Temes (19,40 százalék) és Máramaros (23,52 százalék), de a jelentős magyar közösséget magába foglaló Szatmár (22,16 százalék) és Bihar megye is (23,96 százalék).

Székelyföldön az országos átlagnál magasabb a részvételi arány, Hargita megyében a szavazati joggal rendelkezők 30,66 százaléka járult az urnák elé délután két óráig. Ezen belül is az udvarhelyszéki Kányádon mentek el a legnagyobb arányban, mégpedig 56,5 százalékban szavazni. Kovászna megyében 28,49 százalékos volt a részvétel, Maros megyében pedig az emberek 27,31 százaléka ment el voksolni. A többi erdélyi megye valamivel az országos átlag alatt marad. Így Kolozs megyében 27,77, Brassó megyében 26,30, Szilágy megyében 25, Arad megyében 24,19, Hunyad megyében pedig 24,91 százalékot jegyeztek.

Erdélyben az éjszaka enyhén havazott, ez azonban nem akadályozta meg az embereket, hogy kimozduljanak otthonról. A választópolgárokat azonban szemmel láthatóan nem a szavazás érdekelte a legjobban, hiszen Marosvásárhelyen például nem a szavazási körzeteknél tolongtak, hanem a Lottó-üzletek előtt.

A magyar lakosság számaránya Romániában a székelyföldi Hargita megyében a legmagasabb, 84,6 százalékot tesz ki.