Meg akarták ölni Busht Kolumbiában

Vágólapra másolva!
A legnagyobb kolumbiai gerillacsoport merényletre adott parancsot George W. Bush amerikai elnök ellen egy múlt heti látogatásakor - mondta szombaton a kolumbiai védelmi miniszter, akit nem hivatalos forrásokból tájékoztattak.
Vágólapra másolva!

George W. Bush múlt heti kolumbiai látogatásakor a legnagyobb gerillaszervezet, a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) célkeresztjébe került - derült ki a kolumbiai védelmi miniszter bejelentéséből. Jorge Alberto Uribe nem hivatalos forrásokból és a kolumbiai hírszerzéstől értesült a kísérletről.

A kolumbiai hatóságok szerint a merénylet azért hiúsult meg, mert Bushra az elnök saját biztonsági emberein kívül 15 ezer fős kolumbiai biztonsági egység is vigyázott.

Az amerikai elnök elleni merényletkísérletre a FARC vezetői adtak parancsot a gerillaosztagoknak. A gerillák már régóta vádolják az Egyesült Államokat azzal, hogy kéretlenül beleavatkoznak a Kolumbiában negyven éve dúló polgárháborúba. A FARC azért is szeretné holtan látni az amerikai elnököt, mert az USA a 600 millió dollárral, támogatja az ellenük harcoló bogotai vezetést, és hírszerzésből származó információit is megosztja velük a gerillák rovására. A gerillák két társuk kiadatását is el akarják érni, akik valószínűleg amerikai bíróság előtt fognak állni kábítószercsempészet miatt.

Elemzők szerint a tény, hogy a gerillák még arra is el vannak szánva, hogy a világ leghatalmasabb emberét meggyilkolják, azt mutatja, hogy az amerikai befolyás Kolumbiában olyan nagy, hogy a FARC-nak nincs vesztenivalója.