Hazaküldenek Hágából egy háborús bűnöst

Vágólapra másolva!
Átadja a szerb igazságszolgáltatásnak a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) a Dubrovnikot szétlövető katonatisztet. Az NT azzal indokolta a döntést, hogy Vladimir Kovacevic bezártsági iszonya miatt teljesen összeomlott ezért már nyáron egy szerbiai idegszanatóriumba kellett szállítani. Az NT nem tervezi további foglyok átadását a szerb hatóságoknak.
Vágólapra másolva!

Átadja a szerb igazságszolgáltatásnak a Hágai Nemzetközi törvényszék Vladimir Kovacevicet. A férfi, akit a Jugoszláv Néphadseregben csak Rambo néven ismertek, lövette szét 1991-ben Dubrovnik középkori városát - adta hírül a független szerb B92 rádió. Kovacevicet emellett 43 civil haláláért is felelősségre akarják vonni, akik a város elleni szerb támadás során vesztették életüket.

Kovacevicet azért adják át a szerb igazságszolgáltatásnak, mert bezártságiszonya miatt összeomlott. Nyáron már egy szerb idegszanatóriumban kezelték. Kovacevic bátyja állítólag szintén bezártságiszony miatt követett el öngyilkosságot. Carla del Ponte főügyész szóvivője útján közölte a szerb vezetéssel, hogy a lépést nem valamiféle elismerésnek kell felfogni: egyszerűen arról van szó, hogy Kovacevic egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a férfi Hágában a bíróság elé álljon - írja az MTI.

Carla Del Ponte kijelentette, hogy bízik a szerb-montenegrói igazságszolgáltatásban, ezért adták át ezt az ügyet. Emlékeztette a Kovacevic ügyét tárgyaló Meron bírót, hogy a vukovari mészárlás ügyének tárgyalása mennyire jól halad Belgrádban. Ennek ellenére a Nemzetközi Törvényszék nem tervezi, hogy más ügyeket is átadjon Szerbiának, ugyanis véleményük szerint Belgrádban nincs meg a politikai szándék, hogy felelősségre vonják a háborús bűnösöket.

[origo]