AIDS és drog pusztítja a kelet-európai gyerekeket

Vágólapra másolva!
Nincs javulás a kelet-európai gyerekek helyzetében - derüli ki az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF 2004-es jelentéséből. Szegénység, AIDS és drogok jellemzik sok gyerek és fiatal mindennapjait a kelet-európai országokban, elsősorban a volt szovjet utódállamokban. A térségben minden harmadik gyerek szegénységben él - áll a jelentésben. Néhány kelet-európai országban a drogfüggő gyerekek bandákba verődve élnek az utcán.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF 2004-es jelentése szerint a gyerekek helyzete Kelet-Európában semmit nem javult az elmúlt 15 évben. Még mindig minden harmadik gyerek szegénységben él, sokan közülük drogfüggők, HIV-fertőzöttek és az utcákon élnek - áll a jelentésben. A régió kilenc országa bocsátotta az UNICEF rendelkezésére adatait, összesen körülbelül 14 millió gyerekről és fiatalról.

Az UNICEF fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy milyen drámai következményei lehetnek több millió hátrányos helyzetű gyerek társadalmi kirekesztésének. Folyamatosan emelkedő alkohol- és drogfogyasztás jellemzi a régiót, ami döntően befolyásolja a halálozást a 15 és 24 év közötti korosztályban. Csak 2001-ben 58 ezer fiatal halt meg Kelet-Európában balesetben, mérgezés vagy túladagolás miatt, illetve lett valamilyen erőszakos bűncselekmény áldozata. A közös tűk használata és a védekezés nélküli szexuális élet az AIDS valóságos robbanásához vezetett a térségben - állítja az UNICEF. Tavaly körülbelül 230 ezer ember fertőződött meg a régióban, 80 százalékuk 30 év alatti. "A térség gazdasági fejlődésének eredményeiből a gyerekek semmit nem éreznek" - mondja a szervezet nemzetközi igazgatója, Carol Bellamy.

A kelet-európai családokban folyamatosan nő a válások száma, ami az UNICEF szerint a munkanélküliségtől való félelem és a kilátástalanság okozta stressz miatt van. Oroszországban például a szervezet adatai szerint 100 házasságból 83 végződik válással. Mivel a megelőző szociális munka a kelet-európai országokban kezdetleges, a családi problémákra továbbra is a gyerekek állami intézetekben való elhelyezése a válasz. Több mint 700 ezer gyerek él állami gondozásban, mert a szüleik nem tudnak, vagy nem akarnak gondoskodni róluk. Ezeken a helyeken pedig nem készítik, nem készíthetik fel őket az önálló életre. Az intézetekből kikerülve sokan közülük az utcán kötnek ki.

Drogos gyerekek élnek az utcákon

A legaggasztóbb probléma azonban a szervezet szerint a fiatalok egyre növekvő drog és alkoholfogyasztása a régió országaiban. A hátrányos helyzetű, nevelőotthonokból kikerült fiatalok szinte törvényszerűen nyúlnak a drogokhoz és az alkoholhoz. A jelentés egy Ukrajnában készült felmérésre hivatkozik, mely szerint a 15 évesnél fiatalabb fiúk 61, a lányok 45 százaléka mondta, hogy már többször volt részeg életében. Oroszországban 1993 óta további 18 százalékkal nőtt az alkoholisták száma, a balti államokban pedig 30 százalékkal. Az UNICEF szerint a rossz körülményeken kívül az elsősorban fiatal férfiakat célzó alkoholreklámok a növekedés okai. Ami a drogfogyasztást illeti, a szervezet becslései szerint mintegy 3,3 millióan szednek ópiátokat és 2,4 millióan amfetaminokat. Az ópiátok ráadásul - különösen a szovjet utódállamokban - viszonylag olcsók és könnyen beszerezhetők. A Nyugat-Európában népszerű kokain és extasy azonban - elsősorban az ára miatt - nem terjedt el a régióban.

A HIV-fertőzések robbanásszerű terjedésének fő oka is a drogfogyasztás - áll a jelentésben. Az UNICEF szerint Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna nagyvárosaiban az intravénás drogfogyasztók - többségük 30 év alatti fiatal - 70 százaléka fertőzött. Mivel sokan közülük prostitúcióból élnek, továbbadják a fertőzést a klienseiknek. A jelentés felhívja a figyelmet egy ukrán kikötővárosra, Odesszára. Itt az elmúlt öt évben meghússzorozódott a HIV-fertőzöttek száma. Egyre több gyerek születik HIV-fertőzéssel, a környék árvaházai pedig tele vannak elhagyott gyerekekkel, sokan az utcán élnek. A 15-20 fős csoportokba verődött gyerekek közös tűket használnak, nem védekeznek és ha nem jutnak droghoz, maguk készítenek speciális koktélokat fájdalomcsillapítókból és torokfertőtlenítőből, amit aztán intravénásan használnak.

Az UNICEF egy korábbi jelentése megállapította, hogy Magyarország a világ negyedik legveszélyesebb országa a gyerekek számára, igaz, sok országból nem kaptak adatokat. A vizsgált országok közül az Egyesült Államok, Mexikó és Portugália után Magyarországon bántalmazzák a legtöbbet a gyerekeket. A fizikai és lelki bántalmazások miatt ezek a gyerekek agresszívek lesznek, magatartászavarrokkal és depresszióval küzdenek, szellemi fejlődésük pedig elmarad társaikétól.