Bush és Kerry először vitázik a képernyőn

Vágólapra másolva!
Megkezdődött az amerikai elnökválasztási kampány első televíziós vitája. Goerge Bush elnök és demokrata párti kihívója, John Kerry szenátor a floridai Coral Gables-ben, a Miami Egyetemen vitázik egymással. A helyi idő szerint csütörtök késő este kezdett összecsapást ötvenmillió néző követi figyelemmel az Egyesült Államokban, a vita az egész világon élőben követhető a műholdas hírtelevíziók jóvoltából.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Ellenfelek vita előtt

Az elnökjelöltek vitája az amerikai választási kampány legkiemelkedőbb eseménye a november 2-i szavazás előtt. A kilencven perces vitának döntő hatása lehet a választások kimenetelére, és John Kerry szenátornak talán az utolsó esélyt kínálja arra, hogy utolérje a felmérésekben 5-8 százalékkal vezető George Bush elnököt.

A felmérések szerint a bejegyzett választók igen nagy aránya, 18 százaléka tette a tévévitától függővé, hogy melyik jelöltre adja voksát, de szereplésük akár a szavazók egynegyedének a döntését is befolyásolhatja.

A téma a kül- és biztonságpolitika lesz. A legélesebb összecsapás Irak ügyében várható, és a rendezvényre árnyékot vet, hogy aznap robbantásos merényletekben 48 iraki vesztette életét, köztük 34 gyerek, valamint két amerikai katona. Irakban eddig 1050 amerikai katona vesztette életét.

Amerikában közhelyszámba megy, hogy az ékesszólásnál is fontosabb a jó megjelenés, a megnyerő fellépés, most azonban feltehetően a meggyőző érvelésnek is nagy súlya lesz. Az elnökjelölt-vitákon a felek a spontán vitának nem sok teret hagytak, 32 oldalas megállapodásukkal szinte mindent aprólékosan szabályoztak. Egymásnak nem is tehetnek fel kérdéseket. A vitát Jim Lehrer tekintélyes televíziós újságíró, a PBS munkatársa vezeti.

Az elsőként szót kapó Kerry szenátor, arra kérdésre válaszolva, hogy ő többet tudott volna-e tenni Bush elnöknél a 2001. szeptemberében elkövetett terrorista támadások megelőzése érdekében, határozottan kijelentette: ő biztonságosabbá tudja tenni az Egyesült Államokat, mert az Egyesült Államok akkor van biztonságban, ha vezeti a világot és erős szövetségesei vannak.

George Bushnak először arra kellett válaszolnia, hogy vajon Kerry esetleges elnökké választásával megnőne-e a szeptemberi merényletekhez hasonló támadások veszélye. Kijelentette: biztos abban, hogy azért választják majd őt újra, mert a szavazók bizalommal fogadták, amit eddig tett a biztonságért és békéért.