Holttestekkel riasztanak el a dohányzástól

Vágólapra másolva!
Dohányosok holttesteit mutatják be azon a brit kiállításon, melynek célja, hogy minél kevesebben szokjanak rá a dohányzásra. A tizenévesek ingyen látogathatják a kiállítást, hogy az ott látottak elriasszák őket a cigarettázásról.
Vágólapra másolva!

Belépődíj nélkül nézhetik meg a tizenévesek azt a blackpooli kiállítást, ahol dohányos emberek holttesteit, formalinban tárolt szerveit állítják ki, azzal a céllal, hogy a sokkoló látványtól minél többen szokjanak le, illetve ne is szokjanak rá a dohányzásra. A szervezők szerint sok fiatal úgy hagyja el a kiállítást, hogy elhatározza, soha nem fog cigarettázni. Nagy-Britanniában - a legutóbbi felmérések szerint - még mindig nagyon sok fiatal szokik rá a dohányzásra, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy a 17 év alattiak belépő nélkül nézhetik végig a kiállítást - írja az Ananova. A kiállításon összesen 13 holttestet és 200 szervet - egészségeset és a dohányzás miatt megbetegedettet - nézhetnek végig a látogatók.