Die Welt: Szíria vegyi fegyvereket próbált ki Szudánban

Vágólapra másolva!
Szíriai különleges egységek júniusban vegyi fegyvereket próbáltak ki a nyugat-szudáni Dárfúr fekete bőrű lakosságán, az akciónak emberek tucatjai estek áldozatul - közölte a Die Welt című berlini lap. A német újság kedden este tette közzé európai szakszolgálatokra hivatkozó beszámolójának néhány részletét. A teljes beszámoló a lap szerdai számában jelenik meg.
Vágólapra másolva!

A Die Welt információi szerint májusban Kartúm egyik elővárosában szír tisztek találkoztak a szudáni hadsereg képviselőivel. A megbeszélésen a két ország katonai együttműködéséről volt szó, a szír delegáció szorosabb együttműködést ajánlott fel a vegyi hadviselés területén. Javasolták, hogy a vegyi fegyverek hatását a dél-szudáni kormányellenes lázadókon próbálják ki, de mivel akkor a kartúmi kormány éppen béketárgyalásokat folytatott a lázadókkal, a dárfúri fekete bőrű lakosság került szóba.

A Die Welt szerint nem tudni egészen pontosan, mikor kezdődött az akció. Mindenesetre szudáni szemtanúk az Ilaf arab honlapon augusztus 2-án különös dolgokról számoltak be: június végén mélyhűtött hullák tucatjait szállították be az egyik kartúmi kórházba, a holttesteken vegyi fegyverek hatóanyagaira utaló sérülések voltak.

A nyugat-szudáni Dárfúrban 2003 februárja óta tombol polgárháború. A helyi fekete bőrű lakosság érdekeit védő fegyveres csoportok és a kormányerők között folyik a harc, amelybe a dzsandzsavid arab lovas nomád milícia is bekapcsolódott. Az ENSZ adatai szerint az öldöklésnek 30-50 ezer áldozata van, főleg a polgári lakosság köréből. Körülbelül 200 ezer ember menekült Csádba, 1,2 millióan voltak kénytelenek elhagyni lakhelyüket.