Elszeparálva érzik magukat a brit kisebbségiek

Vágólapra másolva!
A Nagy-Britanniában élő kisebbségiek több mint a fele úgy véli, hogy azoknak a menekülteknek, akik le akarnak telepedni Nagy-Britanniában, először meg kellene tanulniuk angolul - derült ki egy felmérésből. A háromezer megkérdezett 90 százaléka szerint nem kell speciális bánásmódban részesíteni a menekülteket.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Lomdoni imám

A faji egyenlőségért felelős bizottság megbízásából készült felmérés során 3000, különböző kisebbséghez tartozó, Nagy-Britanniában élő felnőttet kérdeztek meg. Kiderült: a színes bőrűek sokkal pozitívabban álltak hozzá a menekültekhez, mint a fehér bőrű brit lakosok. A színes bőrűek 11 százaléka mondta azt, hogy jó véleménnyel van a menekültekről, míg a fehérek körében ezt csak 5 százalék vallotta. Ennek ellenkezőjét állította a fehérek 50 százaléka és a színes bőrűek döntő többsége is - írta a BBC.

A megkérdezettek fele úgy vélte: a Nagy-Britanniában való letepeledést akkor kellene engedélyezni csak a menekülteknek, ha tudnak angolul. 90 százalék volt azon a véleményen, hogy a menekülteket nem kell speciális bánásmódban részesíteni.

Mind a színes bőrű kisebbséghez tartozó, mind a fehér bőrű britek nagy része - 65, illetve 70 százalékuk - vélte úgy, hogy a menekültek túlságosan elkülönülő társadalmi csoportot képeznek.

Arra a kérdésre, hogy mi szükséges leginkább a sikeres integrációhoz, a színes bőrűek 53 százaléka és a fehérek 60 százaléka egyaránt azt mondta, hogy a tolerancia, a változatosság és a bizalom a legfontosabb.

A színes bőrűek 52 százaléka szerint szükséges, hogy a letelepülő menekültek tudjanak angolul, míg a fehér bőrű briteknek a 46 százaléka vallotta ugyanezt.

Trevor Phillips, a bizottság elnöke a BBC-nek azt mondta: "A kisebbségekhez tartozó britek azt szeretnék, ha jobban keverednének a népek. Például a legtöbb brit muzulmán semmi mást nem akar, mint hogy a társadalom szerves részévé váljon. A felmérésből az is kiderült, hogy ők ugyanúgy elítélik a terrorizmust, még akkor is, ha az iszlám nevében követik el" - tette hozzá.