Vágólapra másolva!
Száznyolcvanra emelkedett a kínai esőzések és sárlavinák áldozatainak száma. A természeti katasztrófák összesen húsz megye lakosságát érintették. Szecsuan tartományban a legsúlyosabb a helyzet, itt 97 áldozatot követelt az ítéletidő. Egy hegyi körzetben több mint 100 000 ember maradt ivóvíz nélkül. A hatóságok szerint a károk mértéke közel 270 millió euró.
Vágólapra másolva!

Száznyolcvanra emelkedett a Kína délnyugati részén pusztító heves esőzések és a nyomukban fellépő áradások, illetve földcsuszamlások halálos áldozatainak száma - közölték szerdán hivatalos kínai források.

A természeti csapásban hatvannégyen tűntek el, tízezernél is többen sérültek vagy betegedtek meg az áradások következtében. A majd egy hete megállás nélkül zuhogó eső kiváltotta sárlavinák, árvizek több mint 20 megyét sújtottak, és hivatalos beszámolók szerint a mostani ítéletidő volt az idén a legpusztítóbb a térségben. A hadsereg és a haditengerészet alakulatai a polgári mentőegységekkel együtt megfeszített munkával igyekeznek felkutatni az eltűnteket, illetve segítséget nyújtani a bajba jutottaknak.

A legtöbben, 97-en Szecsuan tartományban haltak meg az ítéletidőben. A Jangcén emelt Három Szoros völgyzárógátat, a világ legnagyobb vízi erőművét övező Csungcsing körzetben pedig 75-en vesztek oda az ítéletidőben, és annak következményeiben. Szecsuánban és Csonking területén 450 ezer embert kellett evakuálni az áradás miatt, amely 127 ezer házat tett tönkre.

A térségben a hatóságok riadókészültséget rendeltek el. A zárógát töltésein és a duzzasztógátakon gyakrabban járőröznek, a duzzasztóművön áthaladó hajóforgalmat először állították le azóta, hogy 2003 júniusában megnyitották a folyami hajózás előtt.

A hegyvidéki Kajhszien körzetében 100 ezer ember maradt biztonsággal fogyasztható ivóvíz nélkül. A körzetben lévő 55 város közül egyet sem kímélt meg az árvíz, amely jelenleg több mint 87 ezer embert vág el a külvilágtól.

Az Új Kína hírügynökség beszámolója szerint több mint háromezren vesztették el otthonukat, többségüket iskolákban és kormányzati épületekben szállásolták el. A központi kormány 40 millió jüant (3,9 millió eurót) különített el a természeti csapás sújtotta térség számára, ahol az előzetes becslések szerint a károk mértéke mintegy 2,6 milliárd jüanra (257 millió euróra) rúg.