Vasárnap temetik a beszlani áldozatokat

Vágólapra másolva!
Vasárnap temetik el a beszlani túsztragédia áldozatait. Összesen 330 emberéletet követelt a vérfürdőbe torkolló túszejtés, közülük 156-an gyerekek. A sebesültek megtöltik Beszlan és a környező helységek kórházait. A városban kétségbeesett emberek kutatnak hozzátartozóik után - 220 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. Az orosz biztonsági erők továbbra sem tudták elfogni azt a három terroristát, akiknek sikerült elmenekülniük az iskola körül kialakult csatából.
Vágólapra másolva!

Vasárnap temetik el a pénteki túszdrámában megölt felnőttek és gyerekek első csoportját. A beszlani 1. számú iskolában lezajlott túszdráma áldozatainak száma szombat estére 330-ra emelkedett - hét túsz, akiket sebesülten menekítettek ki az iskolaépületből, belehalt sebeibe.

Kétségbeesetten keresik szeretteiket a Beszlaniak

A hatóságok eddig 220 áldozatot azonosítottak. Beszlanban kétségbeesett emberek böngészik az utcákra kifüggesztett listákat a sebesültek és az azonosított áldozatok neveivel. Mivel a hatóságok csak lassan közölnek információkat szülőkkel megrakott buszok járnak a beszlani és a vlagyikavkazi kórházak között, az emberek maguk próbálják megtalálni szeretteiket. Sok szülőt a hatóságok buszokon szállítottak a városi hullaházba, hogy azonosítsák halott gyerekeiket. Az általános információhiány miatt az emberek egyre dühösebbek a hatóságokra. A hozzátartozókat szombat este beengedték a már megtisztított iskolaépületbe. Az emberek döbbent csendben járkáltak a romok között.

A sebesültek, szám szerint 448-an, megtöltik Beszlan, és az észak-oszét főváros, Vlagyikavkaz kórházait. Összesen 248 gyerek sebesült meg a túszdráma során. Az orvosok jelentése szerint 69 ember állapota válságos, ezért nem kizárható, hogy az áldozatok száma tovább növekszik az éjszaka folyamán.

A helyi illetékesek tájékoztatták a sajtót arról, hogy néhány személy zendülést próbált provokálni a túszul ejtett gyermekek és felnőttek hozzátartozói között, akik az utcán gyülekezve várták a híreket. A hatóságok ezeket a provokátorokat is nagy erőkkel keresik.

Forrás: [origo]
A gyerekek lelkét nagyon megviselte a fogság

A túszul ejtett gyerekek a testi megpróbáltatások mellett igen komoly lelki trauma érte. A beszlani és vlagyikavkazi kórházakban Moszkvából érkezett pszichiáterek próbálnak segíteni a gyerekeken, hogy feldolgozzák a tragédiát. Egy sebesült kisfiú elmondta, hogy fél becsukni a szemét, mert valahányszor megteszi, az egyik túszejtőt látja.

A sebesült gyerekek ellátását irányító Zurab Kekelidze professzor elmondta, hogy az eseményeket átélt vagy abban szülein keresztül érintett minden egyes gyereket meg fognak vizsgálni. Egyúttal egyhetes pszichológiai rehabilitációs tanfolyamot indítanak, hogy minden érintettet megtanítsanak a túszok és hozzátartozóik által megélt sokk enyhítésének lehetséges módszereire.

Az iskola tömve volt robbanóanyaggal

Dzerassza Dzeszelova, egy kislány, aki csodával határos módon sértetlenül úszta meg a kétnapos fogságot, és azt követő vérengzést, a BBC-nek számolt be a szörnyűségekről, amelyen a túszok keresztülmentek.

"A terroristák mindenkit a tornaterembe hajtottak. Volt egy ember, aki védekezni próbált, de lelőtték. Két napig feküdt köztünk a holtteste... Nagyon meleg volt és hely sem volt. A terroristák csoportokra osztottak minket és különböző sarkokba különítettek el. A túszejtők a tornaterem falaira elkezdtek bombákat ragasztani. Összefogták a kosárlabdagyűrű zsákját, és abba is bombákat tettek. Bombafűzéreket húztak ki a fejünk fölé. Két napig semmit sem kaptunk. Sem ételt, sem vizet. Néhány gyerek virágokat talált, és azokat ette nagyon sokat sírtak. Voltak gyerekek, akik üvegekbe vizeltek, hogy megihassák a vizeletet" - emlékszik vissza a fogva tartás megpróbáltatásaira Dzerassza.

"Amikor a robbanás történt, egy ablak mellett feküdtem, és kiugrottam az ablakon. Akkor kezdődött a lövöldözés. Kint az út túloldalán katonák integettek, hogy arra fussunk. Amikor odaértünk, azt mondták, fussunk messzebb, mert a túszejtőknek rakétagránátjaik vannak, amiket utánunk lőhetnek. Tovább futottunk, aztán egy segélyhelyre vittek minket, ahol három nap után kaptunk vizet, hordágyra tettek minket és enni adtak." - meséli megmenekülését a tizenhárom éves kislány.

Véletlen robbanás indíthatta meg a vérfürdőt

Forrás: [origo]
sokan már csak hozzátartozóik holttestét azonosíthatták

Péntek délelőtt egy feltehetően véletlen robbanással kezdődött meg az észak-oszétiai Beszlan 1. számú iskolájában foglyul ejtett több száz túsz kiszabadítása. A terroristák telepakolták a tornatermet robbanóanyaggal. A detonátorok pedállal működtek, ezen valaki mindig rajta tartotta a lábát. Az egyik falra rögzített bomba ragasztószalagja feltehetően elengedett, a bomba lezuhant a fölre és felrobbant. A második bomba felrobbanása után beszakadt a tornaterem teteje. Ezt követően indult el a lövöldözés.

A tornaterem egyik fala leomlott, teteje beszakadt. A túszok elkezdtek kifelé rohanni. A terroristák utánuk lőttek. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat ekkor döntött úgy, hogy beavatkozik. Később Valerij Andrejev, a szolgálat észak-oszétiai parancsnoka elmondta, hogy nem terveztek fegyveres beavatkozást, de a túszok életének megmentése érdekében úgy döntöttek, hogy megindítják a támadást.

Az iskola körül szabályos csata bontakozott ki, pénteken késő estig harcoltak a rendfenntartó erők a több csapatra szakadt terrorcsapattal. A terroristabrigád 26 tagját megölték hármat pedig elfogtak, A megölt terroristák közül kilencen arabok voltak - jelentette be Andrejev. A harcok során a Szövetségi Biztonsági Szolgálat tíz kommandósa esett el. A terroristák megölték a vészhelyzetek minisztériumának két munkatársát is, akik sebesült gyerekeket próbáltak kihozni az épületből.

Bár azóta semmilyen hivatalos jelentés nem látott napvilágot a terroristák kilétéről, a orosz biztonsági erők még az ostrom idején közölték: azt feltételezik, hogy a túszejtők a hírhedt csecsen hadúr, Samil Bászájev emberei voltak. A biztonsági erők szerint a csoport vezetője Magomet Jevloje, Bászájev bizalmi embere volt, aki egy pincébe szorulva egészen estig harcolt az oroszok ellen, míg végül tankokkal rombolták le az épületet. Feltételezik, hogy a terroristák kapcsolatban álltak a Nemzetközi Iszlám Brigádok nevű félkatonai szervezettel is.

Korábban rejtették az iskolába a fegyvereket

Forrás: [origo]
Katonák alszanak a pénteki csata után

Ugyanakkor az észak-oszét elnök hivatalában azt is közölték, hogy a terroristák utáni nyomozás során sikerült kideríteni, hogy milyen úton jutottak be a terroristák az iskolába. Jelenleg azt vizsgálják, hogy kik voltak a segítőik.

Az már kiderült, hogy a terroristák jóval az akció előtt feltöltötték az iskolát fegyverekkel. "A robbanóanyagokat, fegyvereket és lőszereket még a nyáron elhelyezték az iskolában, ahol építkezés folyt" - mondta el az észak-oszétiai különleges szolgálatok egyik tagja az Interfax orosz hírügynökségnek. A tanúk, túlélő túszok elmesélték, hogy a szerdai túszejtés kezdete után nem sokkal a terroristák egy iskolai rejtekhelyről hozták elő a fegyvereiket.

Egyelőre nincs hír arról a három terroristáról, akiknek sikerült elmenekülniük. Beszlan várost lezárták, a város határában tíz méterenként katonák állnak. Észak-Oszétiában ellenőrzési pontokat állítottak fel, és lezárták a határokat.