Megkezdődött a republikánus elnökjelölt-állító pártkonvenció

Vágólapra másolva!
Hétfőn kezdetét vette New Yorkban a Republikánus Párt négynapos jelöltállító konvenciója, amelynek csütörtöki zárónapján a küldöttek hivatalosan is a párt elnökjelöltjévé választják George Bush amerikai elnököt.
Vágólapra másolva!

Előző nap New Yorkban százezrek tüntettek Bush elnök politikája és az iraki háború ellen. A 7. sugárúton felvonuló óriási tömegben ott volt Michael Moore Oscar-díjas filmrendező és Jesse Jackson tiszteletes, fekete polgárjogi harcos. A tüntetők szerint Bush elnököt a választóknak november másodikán vissza kell küldeniük Texasba.

A Republikánus Párt elnökjelöltségére Bush elnök az egyedüli pályázó. A konvenció egyetlen tétje az, hogy az országos figyelem kísérte rendezvény segít-e növelni George Bush népszerűségi mutatóit két hónappal az elnökválasztás előtt. Bush elnök csak egy éjszakát tölt New Yorkban, és csütörtökön mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét, amelyben felvázolja újabb négyéves megbízatásának céljait.

A szónokok az első három napon a terrorizmus elleni harc állhatatos vezetőjeként mutatják be az elnököt, akire az országnak ezekben a nehéz időkben továbbra is nagy szüksége van, és emlékeztetnek a harmadik évfordulójukhoz közeledő egyesült államokbeli terrortámadásokra, a New York-i Világkereskedelmi Központ kettős felhőkarcolójára, amelynek romjai alatt 2800 ember vesztette életét. A hétfő este felszólaló Rudi Giuliani volt New York-i polgármester beszédének előre közzétett szövegében Ronald Reagan volt amerikai elnökhöz és Winston Churchill volt brit miniszterelnökhöz hasonlította az Egyesült Államok 43. elnökét, Dennis Hastert republikánus házelnök pedig a rabszolga-felszabadító Abraham Lincolnhoz.

A kongresszust a Manhattan szívében lévő, sportrendezvényeknek és koncerteknek otthont adó Madison Square Garden körcsarnokban rendezik meg, amely néhány kilométerre van a "ground zerótól", a Világkereskedelmi Központ porig lerombolt ikertornyának helyétől.

Az eseményre 50 ezren érkeztek New Yorkba, amely az Egyesült Államok egyik legliberálisabb államának legliberálisabb városa, ahol a Demokrata Pártnak ötször annyi bejegyzett szavazója van, mint a Republikánus Pártnak, s ahol 2000-ben négyszer annyian szavaztak Al-Gore demokrata párti elnökjelöltre, mint George Bushra.