A szeptemberi tragédiával kampányolnak a republikánusok

Vágólapra másolva!
Hétfőn veszi kezdetét az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító nagygyűlése New Yorkban. A rendezvényt nem messze a 2001-ben lerombolt egykori Világkereskedelmi Központtól tartják. A republikánusok szándékoltan kihasználják a terrortámadás közelgő harmadik évfordulóját is, hogy emlékeztessék az Egyesült Államokat a merényletekre. Ellenfeleik szerint ezzel kampánycélokra használják fel a tragédiát. Bush ellenzői vasárnap tartottak tiltakozó felvonulást a nagygyűlés épületének közelében.
Vágólapra másolva!

Több százezer ember gyűlt össze New Yorkban vasárnap, hogy tiltakozzon George Bush elnök ellen, akinek pártja hétfőn kezdi négynapos jelöltállító nagygyűlését. A többek között Michael Moore dokumentumfilmes vezette tömeg elvonult a hétfőn kezdődő republikánus konvenció épülete előtt is. A menetet kisebb gyűlések előzték meg a városban, amelyeken összesen 300 embert vettek őrizetbe. A négy rendőrségi helikopter által is kísért tiltakozó felvonuláson ugyanakkor a jelentések szerint nem történtek incidensek.

A republikánus nagygyűlést szigorú biztonsági intézkedések közepette tartják, Madison Square Gardenben. A rendőrség gyakorlatilag lezárta a helyszínt, a környező utcákban bombaszakértők, kutyás- és rohamrendőrök állomásoznak. Az érkező küldötteket a tiltott tárgyak egész kis listája fogadja, így nem lehet a nagygyűlésre bevinni fegyvereket, robbanószereket, petárdákat és késeket.

A demokrata nagygyűlés helyszíne szimbolikus: a 2001. szeptember 11-én terroristák által lerombolt Világkereskedelmi Központ közelében fekszik, és az időzítés is az: alig pár nap múlva lesz három éve, hogy a két eltérített utasszállító repülőgép becsapódott a felhőkarcolókba. A dátumot a Bush-kormányzat a terrorizmus elleni háború kezdőidőpontjának is nevezi, melyet az újraválasztásában reménykedő elnök kampánya egyik kulcselemévé is tett. A párt vezetői vasárnap ki is jelentették: újra és újra emlékeztetik majd a nemzetet a 2001. szeptemberi támadásokra.

A nagygyűlés már eleve egy megemlékezéssel kezdődik, amelyen a szeptember 11-i merényletek áldozataira emlékeznek. Többek között beszédet mond John McCain szenátor és a volt New York-i polgármester, Rudolph W. Giuliani, akik emlékeztetik a szavazókat Bush támadások utáni szerepére. "Winston Churchill is meglátta a veszélyt Hitlerben, amikor ellenfelei háborús uszító bögölynek nyilvánították" - többek között ez a gondolat is szerepel Giuliani beszédében - írja a New York Times.

Bush maga még szerda előtt érkezik New Yorkba, és várhatóan egy éjszakát tölt itt, amikor is elfogadja az elnöki jelölést, majd továbbutazik, hogy más vidékeken is folytassa kampányát.

Bush ellenfelei szerint azonban azzal, hogy New Yorkban tartják a jelöltállító gyűlést, és a kampány kulcsmotívumává teszik a három évvel ezelőtti eseményeket, Bush saját politikai céljaira használja fel a tragédiát. A republikánusok ugyanakkor igyekeznek John Kerry demokrata elnökjelöltet befeketíteni a vasárnapi Bush-ellenes tüntetés kapcsán. Ed Gillespie, a Repubikánus Párt elnöke szerint a megmozduláson Peggy Kerry, a demorata jelölt testvére is részt vett, aki az abortuszjog mellett tüntetett.

A közvélemény-kutatások szerint jelenleg kis előnnyel Bush vezet Kerry előtt. Az amerikai Time magazinban közölt, a konvenció előtt két nappal készült felmérés adataiból kiderül: a megkérdezettek 46 százaléka George Busht, 44 százaléka pedig John Kerryt választaná.