A koszovói szerbek bojkottálják a parlamenti választásokat

Vágólapra másolva!
A koszovói szerbek önkormányzati vezetői szerint a jogfosztott, üldözött és terrorizált koszovói szerbeknek nem kell részt venniük az október 23-i tartományi parlamenti választáson.
Vágólapra másolva!

"Nem célszerű a szerbek részvétele a koszovói választáson a teljes jogfosztottság, üldöztetés és terror közepette, amikor hiányzik a területi autonómiára épülő intézményes védelmük" - áll a koszovói szerb többségű önkormányzatokat tömörítő szervezet vasárnapi közleményében, amelyet a szövetség elnöke, Marko Jaksic jegyzett. A szövetség képmutatást lát a mögött, hogy a "szerb balsors legnagyobb vétkesei" - például Hasim Thaqi, a Koszovói Demokrata Párt elnöke - szólítják leghangosabban részvételre a szerbeket.

A szerb kormány hasonlóképpen azon az állásponton van, hogy Koszovóban nem jöttek létre a körülmények a választáson való részvételre. Vojislav Kostunica szerb kormányfő ugyanakkor minapi nyilatkozatában érzékeltette, hogy Belgrád talán megváltoztatná álláspontját, ha a nemzetközi közösség elfogadná decentralizációs tervét, amely területi autonómiát irányoz elő a szerbeknek.

A nemzetközi közösség egyre nagyobb nyomást gyakorol a szerb kormányra, hogy részvételre szólítsa a szerbeket. Hétfőn ezzel a céllal látogat Belgrádba Soren Jessen-Petersen, az UNMIK új vezetője. Gyakorlatilag ugyanaz a helyzet ismétlődik meg, mint a két évvel ezelőtti koszovói tartományi parlamenti választás előtt. Akkor hosszú huzavona után, az utolsó percben Belgrád részvételre szólította a szerbeket, az UNMIK pedig megígérte, hogy azonnal megkezdődik a szerbek számára létfontosságú decentralizációs folyamat. Az ígéret azonban csak ígéret maradt.