Békemegállapodás született Nedzsefben

Vágólapra másolva!
Elfogadta a nedzsefi síita lázadókat vezető Muktada asz-Szadr radikális hitszónok csütörtök este a béketerv minden pontját, amelyet Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh, az iraki síiták legfőbb vallási méltósága terjesztett elő - jelentette be Szisztáni egyik közeli munkatársa Nedzsefben a vallási vezető lakhelyén rögtönzött sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A béketerv szerint Nedzsefet és Kúfát fegyvermentesítik, vagyis mind Szadr fegyveresei, a Mahdi Hadserege, mind az amerikai erők kivonulnak a két városból és a közrend biztosítása az iraki rendőrség feladata lesz. A CNN amerikai hírtelevízió szerint a fegyverszüneti egyezmény azonnal hatályba lépett. A nagyajatolláh egyúttal kérte, hogy "az iraki kormány kártalanítson minden személyt, akit sújtottak az utóbbi napok harcai".

Szisztáni bizalmasa, Hamíd Halaf felszólította az iraki kormányt: engedélyezze a békemenetben részt vett több tízezer síita hívőnek a belépést a nedzsefi szentélybe azzal a kikötéssel, hogy pénteken délelőtt 10 óráig elhagyják annak területét. "A válságot háromnegyed részben megoldottuk" - mondta Halaf, a nagyajatolláh hivatalának igazgatója. "Az iraki nép és a nedzsefi lakosság örülhetnek" - tette hozzá.

A siíták szent városában, Nedzsefben augusztus 5. óta harcoltak az amerikai erők Szadr fegyveres követőivel, akik az Ali imám mauzóleumában sáncolták el magukat. A 74 éves Szisztáni szerdán tért vissza Irakba Londonból, ahol három héten át kezelték szívpanaszait, hogy közvetítsen a nedzsefi válság megoldásában.

Az iraki ideiglenes kormány jóváhagyta a megállapodást.