A Central Park füvét féltik a Bush-ellenes tüntetőktől

Vágólapra másolva!
Nem kaptak engedélyt a George Bush-ellenes tüntetés szervezői, hogy a New York-i Central Parkban tartsák meg tiltakozásukat. A tüntetőknek ugyanakkor megengedték, hogy elvonuljanak a városban megrendezésre kerülő republikánus nagygyűlés helyszíne előtt. A demonstrációt szándékosan Bush pártjának konvenciója idejére szervezték.
Vágólapra másolva!

A New York-i legfelsőbb bíróságon nem adtak engedélyt annak a tüntetésnek a megtartására, amelyet a Central Parkban tartottak volna a George Bush amerikai elnök politikájával és személyével elégedetlenek. A tiltakozó demonstrációt az ugyancsak a városban megrendezésre kerülő republikánus nagygyűlés idejére szervezték, azzal a nem tiktolt céllal, hogy kényelmetlenséget okozzanak az őszi elnökválasztáson újrainduló Bushnak.

A szervezők szerint a tiltás sérti az alkotmányban biztosított gyülekezési jogukat és a szólásszabadságot. A bíróság szerint viszont a várható 250 ezres tömeg tönkretenné a Central Park füvét, azért ott nem tarthatják meg a tüntetést. A város ugyanakkor engedélyezte, hogy a tiltakozók menete elhaladjon a republikánusok gyűlésének helyt adó manhattani konferenciaközpont előtt.

A szervezők attól tartanak, hogy a tömeg összetűzésbe kerül a rendőrökkel, mivel más hely nem lévén, várhatóan a Central Parkba mennek majd a tiltakozó felvonulás után. Leslie Cagan, az egyik szervező szerint Michael Bloomberg, a város republikánus polgármestere politikai nyomást fejtett ki annak érdekében, hogy ne engedélyezzék a tüntetést - jelentette a BBC News.