Nehezen haladnak a szudáni béketárgyalások

Vágólapra másolva!
Elutasította a szudáni kormánnyal béketárgyalásokat kezdett két dárfúri lázadócsoport kedden a felkelő csapatok helyőrségekben történő elszállásolására vonatkozó napirendi pontot.
Vágólapra másolva!

A lázadók elszállásolása, amely a lefegyverzés előfutára lenne, egyik eleme volt a napirendnek, amelyről Olusegun Obasanjo, a béketárgyalásoknak otthont adó Nigéria elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy azt minden érintett fél egyhangúlag elfogadta.

"Határozott fenntartásaink vannak a napirenddel, a beszállásolás kérdése nem képezheti annak részét" - mondta Ahmed Mohammed Tugod, az Igazság és Egyenlőség Mozgalom tárgyalóküldöttségének vezetője. Jelezte ugyanakkor, hogy mozgalma szerdán folytatja az Afrikai Unió védnöksége alatt a szervezet soros elnökségét betöltő Nigéria fővárosában két nappal korábban kezdett megbeszéléseket.