25 halott egy venezuelai légi szerencsétlenségben

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy katonai repülőgép vasárnap Venezuelában. A légierő gépének háromfős személyzete és a 22 utas életét vesztette.
Vágólapra másolva!

A szerencsétlenül járt gépen katonák és civilek egyaránt utaztak, a fedélzeten öt gyerek is utazott - írta a BBCNews.

A légiforgalom egyik illetékese elmondta, hogy a kétmotoros kisgép a rossz időjárási viszonyok miatt járt szerencsétlenül a dél-amerikai ország középső részén, a fővárostól, Caracastól nyugatra lévő hegyek lábánál. A gép roncsait Mariara városának közelében megtalálták a mentők, túlélőket azonban nem találtak.