Lelőttek egy Chávez ellen tüntető nőt

Vágólapra másolva!
Életét vesztette egy 61 éves asszony hétfőn Caracasban annak következtében, hogy az előző napi népszavazáson győztes Hugo Chávez venezuelai elnök hívei tüzet nyitottak az államfő távozását követelő ellenzékiek tüntetésének résztvevőire - közölték rendőrségi források.
Vágólapra másolva!

A lövöldözésben legkevesebb hat személy, köztük egy ellenzéki parlamenti képviselő megsebesült. Ernesto Alvarenga honatya állapota stabil, a többi sérültet operálják. A venezuelai főváros Altamira terén mentősök a helyszínen egy combon lőtt nőnek nyújtottak elsősegélyt. Rendőrségi alakulatok zárták le a térséget, ahonnan sokan menekülni igyekeznek. Szemtanúk szerint a lövöldözők motorkerékpárról tüzeltek.

A venezuelai ellenzék, amely aláírásgyűjtéssel kezdeményezte az elnök elmozdítását célzó népszavazást, tömeges csalást emlegetett a referendum lezajlása után, s a nemzetközi megfigyelők állásfoglalása ellenére nagy tüntetésbe kezdett Caracasban szavazók akaratnyilvánításának meghamisítása elleni tiltakozásul.

Hugo Chávez, az olajban gazdag dél-amerikai ország elnöke végletesen megosztotta politikájával hazája közvéleményét. Helyi megfigyelők szerint a venezuelaiak vagy rajonganak érte, vagy gyűlölik, senki sem közömbös iránta. A legszegényebb lakosok, főleg a nagyvárosok nyomornegyedeiben élők lelkesednek politikájáért, mert szociális ellátó hálózatot épített ki a számukra, megszervezte például, hogy ingyenesen hozzájussanak orvosi ellátáshoz, ami korábban megfizethetetlen volt a számukra.

A jómódú középosztály és az annál gazdagabb rétegek állnak élesen szemben Chávez politikájával. Szemére vetik, hogy az ország gazdasági teljesítménye visszaesett elnöksége alatt, és élesen bírálják tekintélyuralminak tartott politikai módszereit. Washingtonban különös bizalmatlanságot keltett Chávez iránt az a tény, hogy a caracasi elnöki palota lakója szoros kapcsolatokat épített ki a kommunista Kubával, illetve annak első emberével, Fidel Castróval. Az ellenzék már korábban is tett kísérleteket az elnök megbuktatására, de Chávez elnökként túlélt egy puccsot és egy kéthónapos általános sztrájkot, amelyet mindennapos tömegtüntetések kísértek.