Szadr az átmeneti kormány lemondását követeli

Vágólapra másolva!
Muktada asz-Szadr iraki radikális síita hitszónok pénteken az átmeneti kormány lemondását sürgette és közölte, milíciája halálig vagy győzelemig harcolni fog az amerikai erők ellen a síiták szent városában, Nedzsefben.
Vágólapra másolva!

Szóvivőjének tájékoztatása szerint Szadr - aki karján és a kezén kötéssel jelent meg az Ali imám mecsetben - hívei előtt kijelentette: "Az tanácsolom a diktatórikus ügynök kormánynak, mondjon le... Az egész iraki nép a kormány lemondását követeli... Szaddámot rosszabb kormánnyal váltották le, mint amilyen ő volt". "Nem hagyom el a szent várost" - idézte a szóvivő a hitszónoknak hívei előtt elhangzott szavait. "Itt maradunk, védelmezve a szent helyeket a győzelemig vagy a mártíromságig" - közölte Muktada asz-Szadr.

Szadr milíciája, a Mahdi hadserege több mint egy hete harcol az amerikai erőkkel és az iraki kormánycsapatokkal. A hitszónok figyelmeztette híveit, hogy a fegyvernyugvással esetleg a harcosokat kívánják csellel lefegyverezni. Felszólította támogatóit, hogy Irak középső és déli részének más városaiban folytassák felkelésüket, mondván, hogy a fegyvernyugvás csak Nedzsefre vonatkozik.

Szadr péntek éjjel jobb karján és kezén kötéssel jelent meg a mecsetben. Kezében tudta tartani a mikrofont, egyébként egészségesnek látszott. Szóvivője reggel közölte, hogy a hitszónok az előző nap a nedzsefi temetőben dúló harcok során sebesült meg a kezén, a lábán és a mellén. Falah an-Nakíb, az átmeneti kormány belügyminisztere azonban tagadta, hogy Szadr megsebesült volna és bejelentette, hogy fegyverszünet van érvényben reggel óta.

Péntek estére az amerikai katonák elhagyták Szadr háza közelében felállított állásaikat - közölték szemtanúk.