Vihar tombolt Németország egyes részein

Vágólapra másolva!
Heves esőkkel és orkánerejű széllökésekkel kísért nyári zivatarfront söpört végig csütörtök délután Németország nyugati és déli tartományain, és estére Svájcot is elérte.
Vágólapra másolva!

A vihar a vasúti közlekedésben csak néhol okozott fennakadást, de az utakat sok helyütt elöntötte a víz, számos pincét is elárasztott, a szokatlanul erős szél pedig fákat tépett ki. A szél sebessége néhol elérte az óránként 135 kilométert. Előrejelzések szerint a zivatarok éjjel Németország északi és keleti részeit is elérik.

Bajorországban sokakat a sörkertekben lepett meg a váratlanul érkező zivatar, s a lezúduló eső elmosott egy sátortábort, amelyben ötszáz gyermek nyaralt.

A front Baden-Württembergben és Svájcban is szokatlanul erős lehűlést okozott. A meteorológiai szolgálatok szerint két óra alatt mintegy tíz fokkal, 18 Celsius fokra esett a hőmérséklet. A legjelentősebb lehűlést Karlsruhéban mérték, itt a 34 fokos kánikulai meleget 16 fokos hideg idő váltotta fel. Észak-Rajna-Vesztfáliában néhány óra alatt négyzetméterenként 30 liter csapadék hullott.