Megsérült Szadr a nedzsefi harcokban

Vágólapra másolva!
Három sebet kapott Muktada asz-Szadr szélsőséges síita hitszónok a Nedzsefet ért amerikai bombázásokban. Azt nem tudni, hogy mennyire súlyos az állapota a harcos imámnak, akit pár száz hívével együtt kerítettek körbe az amerikaiak és az iraki kormányerők Nedzsefben. A nedzsefi ostrom miatt a város több vezetője lemondott, egy angol újságírót pedig ismeretlenek raboltak el, akik az ostrom abbahagyását követelik a férfi életéért cserébe.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Szadr kitartásra szólította fel híveit

Megsérült Muktada asz-Szadr iraki síita vezető pénteken a Nedzsefet ért az amerikai bombázásban. Erről a harcos hitszónok szóvivője számolt be. Az al-Dzsazírának nyilatkozó szóvivő szerint Szadr három sebet kapott a bombázásban, de azt nem tudta, hogy mennyire súlyos a szélsőséges imám állapota. A radikális síita vezető egy másik munkatársa is megerősítette a bejelentést az al-Arabíja televízióban. Más forrásból ugyanakkor egyelőre nem érkezett jelentés Szadr sérüléséről.

Muktada asz-Szadr fegyveres hívei, a Mahdi Hadserege egy hete folytat változó intenzitású harcokat a megszálló amerikai erőkkel és az ideiglenes iraki kormány csapataival. A szövetségesek csütörtökön körülzárták Nedzsefben a síiták egyik legfőbb szent helyét, Ali imám mauzóleumát, ahova Szadr néhány száz fegyveres hívével vette be magát.

A Mahdi Hadserege már korábban is sok fejfájást okozott az Irakban állomásozó amerikai erőknek és iraki szövetségeseiknek. Az arab ország nagy területére kiterjedő tavaszi síita felkelést több heti harcban sem sikerült elfojtani. Két hónapig tűzszünet volt érvényben a síita osztagok és az amerikaiakkal szövetséges kormányerők között, a múlt héten azonban kiújultak a harcok.

Szadr a nagyszabású amerikai támadás kezdete előtt arra buzdította híveit, hogy utolsó csepp vérükig küzdjenek, akkor se adják fel a harcot, ha ő meghalna vagy fogságba esne.

Elraboltak egy angolt

Ismeretlen fegyveresek pénteken Irakban elraboltak egy angol újságírót, azt követelve, hogy túszuk szabadon bocsátása fejében az amerikaiak szüntessék meg Nedzsef ostromát. Ellenkező esetben kivégzik a férfit. A brit külügyminisztérium pénteken délelőtt erősítette meg az elrablás tényét.

Az álarcos fegyveresek csütörtökön éjfél előtt törtek be az al-Diafa szállodába, és a recepción követelték, hogy mutassák meg a vendégkönyvet. A támadók rendőrruhát viseltek. Felrohantak az emeletre, ahonnan kisvártatva két lövés döreje hallatszott. Ezután az emberrablók megjelentek vérző angol foglyukkal, akit ismeretlen helyre hurcoltak.

A túszul ejtett brit újságíró, akit kétszer lábon lőttek, az első jelentések szerint a The Sunday Telegraph tudósítója. Az emberrablást pénteken megerősítette a bászrai iraki rendőrség is, amely közölte, hogy a fegyveresek 30-an voltak, és némelyikük valóban rendőrruhát viselt.

Az angol tudósító elrablása előtt nem sokkal egy rejtélyes csoport felhívást tett közzé, amelyben azzal fenyegette meg mindazokat, akik a Bászra környékén állomásozó katonai erők számára dolgoznak, hogy végeznek velük. "Megölünk mindenkit, aki az angol katonáknak dolgozik, beleértve a vállalkozókat és a tolmácsokat is" - volt olvasható abban a közleményben, amelyet egy magát Abu al-Abbásznak nevező csoport juttatott el egy hírügynökséghez. Egyelőre nem lehetett megállapítani, hogy ez a csoport kapcsolatban áll-e a Muktada asz-Szadr imám által vezetett Mahdi Hadseregével.

Lemondtak a városi vezetők

Nedzsef iraki síita szent város amerikai ostroma elleni tiltakozásrul csütörtökön benyújtotta lemondását a város kormányzótanácsának 16 tagja. A tanácsban eredetileg 30-an foglaltak helyet. A lemondott városi vezetők közleményükben nemcsak a Nedzsef elleni amerikai tüzérségi támadás, hanem általában az országuk elfoglalására irányuló hadműveletek ellen is felemelik szavukat. A nedzsefi támadás elleni tiltakozásul hasonlóképpen lemondott a fővárostól délre elterülő iraki Vaszet tartomány helyettes kormányzója, Huszein Ali Merva.