Lázongás tört ki a Maldív-szigeteken

Vágólapra másolva!
Lázongás tört ki a Maldív-szigetek fővárosában. Az ország demokratizálását követelő tüntetők ellen a rohamrendőrséget is bevetették. A tisztán mohamedán országban, ahol nincsenek politikai pártok, az államfő tavasszal demokratizálást hirdetett, de a kísérklet végül elsikkadt. A parlament egyik reformista tagja szerint a tüntetők mindössze jelét szerették volna látni annak, hogy az államfő betartja ígéretét.
Vágólapra másolva!

Lázongás tört ki a Maldív-szigetek fővárosában, s emiatt a kormány pénteken rendkívüli állapotot vezetett be. A beszámolók szerint csütörtök éjjel tüntetők kezdtek gyülekezni Male, a főváros egyik terén, hogy öt letartóztatott politikai aktivista szabadon engedését követeljék. A tömeg péntekre több ezer fősre nőtt, s azután sem oszlott szét, hogy a rendőrség elengedte a letartóztatottakat.

Ekkor rohamrendőröket vetettek be, s könnygáz segítségével szétszórták a demokratikus politikai reformokat követelő tüntetőket. A kormány szóvivője szerint erre azért volt szükség, mert gyújtogatás kezdődött, és meg kellett fékezni az erőszakot. Mintegy 90 ember letartóztattak. Az állami rádió közölte, hogy az alapvető állampolgári jogok gyakorlását felfüggesztették, tilos gyülekezni, tüntetni és a kormányt bírálni.

A Maldív Köztársaságban politikai pártok nem működhetnek. A száz százalékban mohamedán ország vezetője, Maumun Abdul Gajum - Ázsia legrégebben hivatalban lévő államfője - júniusban reformista szándékokat hangoztatott, de az alkotmányozó gyűlés, amelyet júliusban összehívtak, a nézetkülönbségek miatt nem jutott el még saját elnöke megválasztásáig sem. Hétfőre ismét összehívták, de a rendkívüli állapot miatt ez lekerült a napirendről.

A parlament egyik reformista tagja szerint a tüntetők valami jelét szerették volna látni annak, hogy Gajum elnök őszintén tette ígéreteit. Amióta elhangzottak, júliusban megkezdődtek a különféle nyilvános tanácskozások, de azután a kormány megakadályozta megtartásukat, s végül a múlt héten a hatóságok letartóztatták az aktivistákat, akiknek kiszabadítását a tömeg követelte.

Demokrácia párti aktivisták egy internetes honlapon azt közölték, hogy a rendőrség beépített emberei szítottak erőszakot a tüntetés során, hogy ez ürügy legyen a demonstráció szétveréséhez. A Maldív-szigetcsoportot több mint ezer korallsziget alkotja, amelyek Indiától délnyugatra húzódnak 500 kilométer hosszan az Indiai-óceánban. A mintegy 280 ezer lakosú agrárország legfontosabb bevételi forrása az idegenforgalom.