Szaddám megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit

2004.08.12. 1:41

Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor 1991-ben, az első öbölháború után megsemmisítette valamennyi tömegpusztító fegyverét - jelentette ki szerda este a BBC televízióban Dzsafar el-Dzsafer, az iraki atomprogram egykori irányítója.

Az iraki tudós szerint "Szaddám 1991 júliusában döntött úgy, hogy véget vet a programnak és minden megmaradt berendezést megsemmisít". "Mindent megsemmisítettek, oly módon, hogy a program nem indulhatott újra, és nem is indult el soha újra" - mutatott rá az iraki atombomba atyja. "Nem voltak vegyi vagy biológiai fegyverek vagy bármi, amelyet tömegpusztító fegyvernek lehet nevezni" - tett hozzá.

A programhoz szükséges berendezések az első öbölháború idején megrongálódtak. A szankciók sújtotta Iraknak nem állt a rendelkezésére elegendő forrás a program folytatásához - közölte Dzsafar el-Dzsafer. A tudós elmondta, hogy parancsot kaptak, adják át a berendezéseket a Köztársasági Gárdának, az pedig a berendezések megsemmisítésére kapott parancsot.

A BBC munkatársának kérdésére, hogy valamennyi berendezést megsemmisítettek-e, Dzsafer igennel válaszolt. A professzor cáfolta azokat a brit állításokat is, amelyek szerint a megbuktatott diktátor Nigerből kísérelt meg uránt beszerezni atombomba előállításához.

Az Irak elleni invázió előtt az amerikai kormány elsősorban az iraki nukleáris fenyegetéssel indokolta a háborút. Az ENSZ fegyverzetellenőrei nem találtak arra bizonyítékot, hogy Irak ismét megpróbált volna atomfegyvereket gyártani.