Pokolgép robbant két spanyol városban

Vágólapra másolva!
Kis erejű pokolgépek robbantak csütörtökön két észak-spanyolországi üdülővárosban, a robbanásokban egy ember könnyebben megsérült. A merényleteket a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet vállalta magára.
Vágólapra másolva!

Santander kantábriai város egyik belvárosi parkjában hátizsákba rejtett pokolgép robbant, de mivel egy névtelen telefonáló előre figyelmeztetett a robbantásra, a hatóságok idejében ki tudták üríteni a környéket. Tíz perccel a santanderi detonáció után robbanás történt a 150 kilométerre nyugatra fekvő Gijón üdülőváros strandján is, egy étterem közelében, ahol egy idős férfi könnyebben megsebesült. A merényletek mindkét helyszíne festői szépségű tengerparti városka, amely ebben az évszakban hemzseg a turistáktól.

Öt napon belül ez volt az ETA harmadik merénylete, illetve fenyegetőzése spanyolországi üdülővárosok ellen. Szombaton két hasonló, kis erejű pokolgép robbant San Vicente de la Barquera kantábriai és Ribadesella asztúriai üdülőhelyeken is. Senki sem sérült meg, s csak csekély anyagi károk keletkeztek. Szerdán több ezer nyaralót telepítettek biztonságos helyre egy földközi-tengeri üdülőhelyen egy végül hamisnak bizonyult bombariadó miatt.