Tovább vizsgálják az EU-segélyek útját a palesztinoknál

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió csalások ellenes hivatala (OLAF) nem talált bizonyítékot arra, hogy a Palesztin Hatóságnak juttatott EU támogatási pénzeket terrorizmus céljára vagy más illegális tevékenységre használták volna.
Vágólapra másolva!

Az OLAF által kedden Brüsszelben kiadott közlemény szerint a hivatal több mint egy évig tartó vizsgálódás nyomán jutott erre a megállapításra. A vizsgálat azonban folytatódik, és a "végső következetéseket még nem lehet levonni" - fogalmazott a közlemény.

Az igazságügyi, rendőrségi és pénzügyi osztályok munkatársai számos alkalommal megfordultak a térségben és információkat gyűjtöttek mind az izraeli, mind a palesztin féltől, a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és a Világbanktól, valamint a szomszédos országoktól, könyvvizsgáló cégektől és magáncégektől - mutatott rá a közlemény. Néhány európai hírszerző szolgálat is segítette az OLAF vizsgálódását.

Az OLAF 2003 februárjában kezdett vizsgálódni, amikor az Európai parlament tagjai azt állították, hogy az EU segélyeit 2000-2002 között elpazarolták, illetve Izrael-ellenes propaganda, terrorizmus támogatására fordította a Palesztin Hatóság (PH). Az unió havonta körülbelül 10 millió dollárt fordított arra abban az időben, hogy segítsen a Palesztin Hatóságnak 125 ezer alkalmazottja bérezésében.

A segélyeket felügyelő Európai Bizottság mindig is cáfolta, hogy az uniós támogatásokat törvénytelen célokra használták volna, hangoztatva, hogy a IMF figyeli a PH kiadásait.