Lelőttek egy brit katonát Bászrában

Vágólapra másolva!
Megöltek egy brit katonát hétfőn Bászrában a brit haderők és síita felkelők közötti összecsapásokban. A hírt a londoni védelmi minisztérium jelentette be. Ezzel 62-re emelkedett az iraki háború kitörése óta elesett brit katonák száma.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi áldozat azt követően vesztette életét, hogy síita fegyveresek tüzet nyitottak Bászrában több brit katonai járműre. Korábban egy katonai szóvivő öt sebesültről számolt be. Egyelőre nem tudni, hogy a halott az említett sebesültek egyike, vagy egy másik összecsapásban esett el.

Közben Kofi Annan ENSZ-főtitkár felszólította az Irakban harcoló feleket, főként a nedzsefi összecsapások résztvevőit, hogy kössenek tűzszünetet, és törekedjenek a konfliktus békés megoldására. A világszervezet első embere aggodalmát fejezte ki a nagy számú, elsősorban civil áldozat miatt, és úgy vélekedett, hogy az erőt csak végső megoldásként lenne szabad alkalmazni Irakban.