Pénzt kapnak a lelőtt iraki gyerekek szülei

Vágólapra másolva!
A brit katonai rendőrség 94 iraki halála ügyében nyomoz, akiket vélhetően szabálytalanul öltek meg. Egy véletlenül eltalált nyolcéves kislány szülei 14 ezer forintnak megfelelő összeget kaptak kártérítésül. A brit ellenzék azt követeli, hogy ne a hadsereg, hanem egy független bizottság nyomozzon ezekben az ügyekben.
Vágólapra másolva!

Az Independent című brit lap értesülései szerint eddig összesen 94 iraki halála ügyében kezdtek nyomozást a brit védelmi minisztérium felügyelete alatt. Az áldozatok között vannak olyanok, akik fogságban haltak meg, voltak akiket indokolatlanul lőtték le, és vannak akik, balesetben vesztették életüket. Június óta 48 új ügyben kezdtek nyomozni a brit katonai rendőrök.

A védelmi minisztérium azt nem tudja, hogy összesen hány irakit öltek meg az angolok május elseje, az ország elfoglalása óta, így azt sem lehet tudni, hogy a 94 gyanús eset hány százaléka az összes áldozatnak.

A mostani nyomozás azt is vizsgálja, hogy milyen kárpótlást adott a hadsereg néhány vétlen áldozat családjának. Egy véletlenül eltalált nyolcéves kislány szülei például 390 fontot, azaz alig több mint 14 ezer forintot kaptak fájdalomdíjként a hadseregtől.

Egy walesi ellenzéki politikus azt követeli a kormánytól, hogy ne a katonai rendőrség, hanem független nyomozók vizsgálják a gyanús haláleseteket. Adam Price szerint a második világháború óta nem ölt meg annyi embert a brit hadsereg, mint most Irakban. Szerinte hasonló független nyomozásra van szükség, mint a hatvanas és hetvenes években folyt Észak-Írországban, amikor a fegyveres erők civileket is megöltek a zavargások idején.