Krekar molla cáfolja fivére halálát

Vágólapra másolva!
Cáfolta, hogy a moszuli harcokban szerdán megölték fivérét Krekar molla, az Anszár al-Iszlám iraki kurd terrorszervezet alapítója. Az 1991 óta Norvégiában élő molla ügyvédje a sajtó képviselőivel közölte, hogy a család felhatalmazása alapján cáfolja a hírt.
Vágólapra másolva!

Ninive tartomány kormányának szóvivője szerint a kurd és arab vallási fanatikusokat tömörítő szervezet alapítójának testvére, Háled Szidót Moszul város Jarmuk negyedében, iraki biztonsági erők és felkelők között kirobbant harcokban vesztette életét. Gépkocsijában fegyverek mellett egy fekete zászlót találtak, amelyre az "Egy az Isten és Mohamed az ő prófétája" feliratot hímezték.

Brynjar Meling ügyvéd ezt a bejelentést úgy kommentálta, hogy a mollának nincs ilyen nevű testvére.