Elcseréltek két embriót

Vágólapra másolva!
Egy kaliforniai nőnek egymillió dollár kártérítést ítéltek, mert rossz embriót ültettek be neki a mesterséges megtermékenyítés során, így gyermekének apja nem a férje lett, hanem egy aznap kivizsgált házaspár férfi tagja.
Vágólapra másolva!

Azokat az embriókat, amelyeket Susan Buchweitznek ültettek be, valójában egy másik házaspárnak szánták. Az orvosok valószínűleg már a műtét után tudták, hogy hiba történt, de nem tárták fel az igazságot, csak amikor a gyermek már tíz hónapos volt. A kisfiú ma már hároméves.

A bíróságon tett vallomásuk szerint a két orvos úgy gondolta, jobb, ha "a természet megy a maga útján", mintsem hogy feltárják az igazságot, ami miatt esetleg az anya elvetette volna a gyermeket. Az egyik orvos, Steven Katz ügyvédje nemrég elmondta, hogy kliense úgy hitte, Susan Buchweitznek jobb, ha megmarad a gyermek, mert akkor negyvenhét éves volt, és már két éve sikertelenül próbálkozott teherbe esni. Az orvos attól is félt, hogy ha elmondja Buchweitzéknek, hogy az embriókat felcserélték, akkor el kell mondania a másik párnak is. Ez esetben pedig harc indult volna a gyermek felügyeletéért - védekezett Katz.

Susan Buchweitz akkor tudta meg, hogy felcserélték az embriókat, amikor a Katz-klinika egyik korábbi dolgozója felvette vele a kapcsolatot. Ezután a két orvos beismerte a hibát, és értesítették a másik párt is. Az ő nevüket nem hozták nyilvánosságra, de a hírek szerint ők is pert indítottak az orvosok ellen csalásért és hanyagságért.

A bíróság ideiglenesen a kisfiú feletti felügyelet jogát Buchweitzéknek adta, de heti kétszeri láthatást engedélyezett a biológiai apának. A felügyelet jogáról véglegesen októberben döntenek.