Három év után nyit az amerikai szabadságszobor

Vágólapra másolva!
A 2001. szeptember 11-i terrortámadásuk után először nyitják meg a nagyközönség előtt a New York-i szabadságszobrot - írja a BBC News. A látogatóknak szigorú ellenőrzésen kell átesniük, ha fel akarnak kapaszkodni a 93 méteres szoborra. A megnyitót az egyre fokozódó terrorfenyegetések ellenére sem halastották el.
Vágólapra másolva!

Közel három év után kedden újra megnyitják a közönség előtt az amerikai szabadságszobrot. Az emlékművet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után zárták be biztonsági okoból. Most annak ellenére engednek fel ismét látogatókat, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az Amerika ellen irányuló terrorfenyegetések - írja a BBC News.

A szabadságszobor az egyetlen olyan amerikai nemzeti emlékmű, amely a 2001-es terrortámadások óta folyamatosan zárva tart. Az elmúlt három évben dollármilliókat költöttek a New York-i szobor biztonsági rendszerének fejlesztésére. A látogatókat átvizsgálják, mikor felszállnak a kompra, ami a szobor szigetére szállítja őket, illetve újabb ellenőrzésen kell átesniük mielőtt felkapaszkodnak a 93 métere szoborra.

"Fontos, hogy az egyre komolyabbá váló biztonsági intézkedések ellenére folytatódik a megnyitás. Azt gondolom, ez megmutatja a világnak, hogy a szabadságot nem lehet megfélemlíteni" - mondta a szobor ismételt megnyitása kapcsán Craig Manson, az amerikai belügyminiszter helyettese.