Berlin segíti az iraki hadsereg felszerelését

Vágólapra másolva!
Német kormánykörökben megerősítették a Die Welt arab forrásból származó értesülését, amely szerint Berlin részt vesz az iraki hadsereg műszaki felszerelésében.
Vágólapra másolva!

Az újság az Egyesült Arab Emírségek kormányszóvivőjét idézve azt írta, hogy a Bundeswehr állományából 100 darab öttonnás teherautót küldenek az emírségekbe, ahol iraki katonákat képeznek majd ki német oktatók a járművek vezetésére, karbantartására.

A fenti tartalmú megállapodás a múlt héten jött létre Berlin és Abu Dzabi között, amidőn Ijád Allávi iraki miniszterelnök az emírségek fővárosában járt. A kiképzés költségeit fele-fele arányban viselik a felek - írta a Die Welt.

A német kormány fontolóra vette, hogy segítséget nyújt Iraknak a tehergépkocsi-karbantartás, az út- és hídépítés, valamint a robbanószer hatástalanítás terén is. Berlin korábban felajánlotta, hogy rendőrök után iraki katonatisztek kiképzésében is közreműködik.