A koalák is eldönthetik a választást Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Az ausztrál állatvédők választást eldöntő kampánytémává szeretnék az ország egyik jellegzetes állatát: a koalát. A gombszemű erszényest élettere megsemmisítése miatt a kihalás fenyegeti.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál állatvédők választási témává szeretnék tenni a kontinens egyik jellegzetes erszényesét: a koalát. Az Ausztrál Koala Alapítvány szakemberei szerint, ha a jelenlegi intenzitással folytatódik az eukaliptuszerdők irtása, nem egész két évtized alatt kihalhatnak a koalák. Az állatvédők felszólították Ian Campbell környezetvédelmi minisztert, hogy nyilvánítsa veszélyeztetetté az erszényeseket. Az előző munkáspárti (Labor) kormány 1995-ben utasította el az állatvédők kérését.

Ian Campbell ijesztőnek nevezte az alapítvány prognózisát, és mint az AP hírügynökségnek elmondta, reméli, hogy téves az előterjesztett prognózis. A konzervatív kormánykoalíció az év végén méretteti meg magát egy negyedik kormányzati ciklusért.

A Koala Alapítvány adatai szerint Queensland szövetségi államban, ahol a rohamléptekkel halad az urbanizáció, védenceik szaporulata az eredeti 1,9 százalékára esett vissza.

A koalák megmentése kitűnő választási ígéret lenne a tovább kormányozni kívánó konzervatív kormánykoalíció számára - mondta el Deborah Tabart, az alapítvány szóvivője. Arra az esetre, ha a környezetvédelmi miniszter nem reagálna beadványukra, az állatvédők jogi lépéseket helyeztek kilátásba. A szervezet mindenképpen a koalák és az eukaliptuszerdők védelmét kívánják elérni.

Az állatvédők becslése szerint háromszáz éve mintegy tíz millió koala élt a kontinensen, míg jelenleg százezerre tehető az erszényesek száma. A jelentős állománycsökkenés egyik oka, hogy 1936-ig, amikor is állami védelem alá helyezték őket, bundájuk miatt vadászták őket. Az állam oltalma akkor azonban nem terjedt ki a koalák életterére, az eukaliptuszfákra. Mivel az erszényesek csak bizonyos fajta eukaliptusz hajtásaival táplálkoznak, ha azok kihalnak, a koaláknak sem lesz esélye a túlélésre.