Sikeresen vizsgázott a Hec rakétaelhárító rendszer

Vágólapra másolva!
Sikeres kísérletet hajtott végre Izrael és az Egyesült Államok csütörtökön a Hec (Nyíl) rakétaelhárító rakétarendszerrel, amelyet most először próbáltak ki "valós körülmények" között. A rendszer, amely  egyedüli a világon, képes ötven kilométeres magasságban ballisztikus rakétákat megsemmisíteni.
Vágólapra másolva!

Mint amerikai tisztségviselők közölték, a célpontként szolgáló, töltet nélküli rakétát az egyesült államokbeli Los Angelestől mintegy 110 kilométerre délnyugatra fekvő csendes-óceáni San Nicolas szigetről lőtték fel. A Hec radarjai észlelték a "fenyegetést" és a rakétaelhárító rendszer fellőtte az elfogó rakétát, amely a szigettől mintegy 80 kilométerre megsemmisítette a célpontot.

Ez volt a Heccel végrehajtott tizenkettedik elfogási kísérlet és a továbbfejlesztett rakétaelhárító rendszer hetedik próbája, mindazonáltal az első kísérlet úgynevezett valós körülmények között. Amerikai és izraeli illetékesek elégedetten nyilatkoztak a kísérletet követően, és közölték, hogy tovább tökéletesítik a rendszert.

A Hec a világ egyetlen olyan rakétaelhárító rendszere, amely képes ötven kilométeres magasságban megsemmisíteni az ellenséges ballisztikus rakétákat. Ezt kulcsfontosságúnak tekintik annak érdekében, hogy megelőzzék a nem hagyományos töltettel felszerelt rakéták pusztító hatását.

A rakétakísérletnek az elrettentés szerepét szánták Szíria, és mindenekelőtt Irán vonatkozásában, amely nagy hatótávolságú rakéta kifejlesztésén dolgozik. A Hec kifejlesztését az 1991-es öbölháború után kezdték el, s a munkálatok a tavalyi iraki háború előtt felgyorsultak, mert Izrael iraki rakétatámadástól tartott.

A fejlesztési költségeken az Egyesült Államok és Izrael fele-fele arányban osztozik.