Iraki olajpénzeket vágtak zsebre amerikai hivatalnokok

Vágólapra másolva!
Huszonhét bűnügyi vizsgálat indult amerikai vezetésű szervek ellen, amelyek Irak újjáépítését felügyelték - derül ki a Koalíciós Ideiglenes Polgári Hatóság főfelügyelőjének jelentéséből. A jelentés szerint vállalkozók és hivatalnokok dollármilliókat pazaroltak és csaltak el, és éltek vissza az eleinte ellenőrizhetetlen iraki viszonyokkal.
Vágólapra másolva!

A háború sújtotta ország újjáépítése sokmilliárd dolláros üzlet - írja a Los Angeles Times. A Koalíciós Ideiglenes Polgári Hatóság (CPA) főfelügyelőjének jelentése jól jelzi, hogy több amerikai hivatalnok és magánvállalkozó újra és újra megszegte a törvényt a teljesen ellenőrizhetetlen iraki viszonyok közepette.

Több mint hatszáz millió dollár értékű készpénzt költöttek el az iraki olajpénzből ellenőrzés nélkül. A pénzeket néha magasrangú hivatalnokok manipulálták vagy költötték másra. Dollármilliókra rúgó értékű felszerelések tűntek el - szól a jelentés.

A jelentés ismételten felveti a korábbi nagykövet, Paul Bremer irányította kormányzat körüli kérdéseket, aki júniusban adta át az irányítást az ideiglenes iraki kormánynak.

A jelentés legtöbbször az iraki olajbevétel kezelését érinti, amelyet az erre a célra létrehozott Iraki Fejlesztési Alapítvány irányít. Eddig több mint húsz milliárd dollár ment át a kezükön. Korábban CPA-hivatalnokok elmondták, az alapítvány arra volt jó, hogy könnyen jóváhagyást lehessen szerezni az újjáépítési munkálatokra, elkerülve a zűrös és nehézkes szerződéskötési folyamatot.

"A CPA pénzügyi vezetésében és több más területen is találtunk problémákat" - mondta Stuart W. Bowen főfelügyelő, aki a jelentést jegyzi. "Ezek az eredmények nem meglepőek: a CPA nehéz kihívásoknak nézett elébe veszélyes munkakörülmények között" - tette hozzá Bowen.

"Az első időkben még nem volt irattárolás. Egyszerűen csak áradt a pénz, és az emberek nem követték a szabályos hivatali procedúrát" - mondta egy korábbi CPA-hivatalnok. "Tapasztalatlan emberekkel dolgoztunk, akik nem értették meg, hogy mindig eljön a leszámolás napja." A CPA korábbi hivatalnokait egyébként meglepte a vizsgálatok ilyen magas száma, ami Bowen jelentésében szerepel.

A hivatalnokok védték magukat, mondván, ők jól kezelték a pénzeket, minden tranzakció nyíltan történt. Nemrégiben elvégzett amerikai vizsgálatok is alátámasztották ezt, bár hozzátették, hogy nem minden pénz útja követhető, amely az Iraki Fejlesztési Alapítvány kezén ment át. "A kezdeti problémák óta a rendszer megváltozott és fejlődött" - mondta a CPA korábbi számvevője.

A jelentés által - névtelenül és kevés részlettel - leírt egyik vizsgálat arról szól, hogy az egyik amerikai főtanácsadó "manipulálta a szerződéskötések rendszerét, hogy egy 7,2 millió dolláros biztonsági beruházási pályázatot elnyerjen. Később a szerződést letiltották és a pénzt visszavették.

Egy másik esetben egy vállalkozó 3,3 millió dollárt számított fel nem létező alkalmazottak kifizetésére, akik elvileg egy olajvezeték kijavításán dolgoztak. A vizsgálat az ügyben jelenleg is folyik.

Negyvenezer dollárt kellet volna egy iraki sportcsapat edzésére fordítani, a pénz jórészét azonban eljátszották - írja egy másik vizsgálatról beszámolva a jelentés.

A koalíciós erők hibái továbbra is kísértik Irakot, amely most is a zavargásokkal küzd, és súlyos problémái vannak az elektromos- és vízellátás és a szállítás terén.