Adócsalás miatt letartóztatták Pinochet idősebb fiát

Vágólapra másolva!
Adócsalás miatt őrizetbe vették szerdán Chilében Augusto Pinochet volt diktátor idősebb fiát. Augusto Pinochet Hiriartot azzal gyanúsítják, hogy egy legalább nyolcfős csoport tagjaként 625 ezer dollár értékű adócsalásban bűnrészes. A csoport hamis számlákkal végezte autók adásvételét, hogy ne kelljen forgalmi adót fizetnie.
Vágólapra másolva!

A chilei adóhivatal közben bejelentette csütörtökön, hogy bekapcsolódott az egykori diktátor titkos amerikai bankszámláival kapcsolatos ügyészségi vizsgálatba. Egy amerikai szenátusi jelentés két hete fedte fel, hogy egy amerikai bank, a Riggs, amelynél szabálytalanságokat vizsgáltak, 1994 és 2002 között 4 és 8 millió dollár közötti összeget utalt át Pinochetnek és feleségének. A házaspár 50 és 100 millió dollár közötti vagyon vallott be az amerikai banknak, s Chilében most e vagyon eredetét firtatják.

A nagyszabású adócsalási ügyben kihallgatták a 88 éves exdiktátort is, mivel egy, az ő nevére bejegyzett gépkocsit hamis rendszámmal használ másvalaki.

Pinochet ügyvédei azt mondják, hogy már semmit sem képesek megtudni a számlákról a betegeskedő, egyebek közt memóriavesztéstől szenvedő volt diktátorból. Az ügyvédek maguk próbálnak magyarázatot találni a rejtélyes vagyon eredetére, s leggyakrabban arra hivatkoznak, hogy Pinochet, aki 1973 és 1990 között volt az ország teljhatalmú ura, nagy összegű adományokat kapott gazdag gyáriparosoktól például még az 1980-as években is.

Egy szocialista parlamenti képviselő szerint azonban az ilyen érvelés gyakorlatilag terhelő vallomás a tábornokra, hiszen annak beismerését jelenti, hogy korrupt volt, míg kormányzott és a hadseregnek parancsolt.

Ricardo Lagos chilei elnök szerint hasznos lenne a dél-amerikai ország számára, ha a volt diktátor bebizonyítaná, hogy vagyona nem törvénytelen forrásból származik, mint ahogy azt a titkos amerikai bankszámlák sugallják. Lagos azt mondta, hogy a kétes eredetű Pinochet-vagyon miatt nagyon kínosan érezte magát Washingtonban, amikor nemrég hivatalos látogatáson ott járt.