Powell iraki katonai szerepvállalásáról tárgyalt Dzsiddában

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia megvitatta annak lehetőségét, hogy arab vagy muzulmán országok katonai erőt vezényeljenek Irakba. A tervezett hadsereg kiegészítő alakulatként venne részt az iraki konfliktusban.
Vágólapra másolva!

A témáról Colin Powell amerikai külügyminiszter Szaúd el-Fejszál herceggel, szaúd-arábiai külügyminiszterrel szerdán tárgyalt Dzsiddában, a Vörös-tenger partján fekvő kormányzati központban.

"Előkészítő megbeszélést folytattunk, és később további egyeztetéseket tartunk" - jelentette ki Fejszál herceg az amerikai külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón. Powell semmilyen nyilatkozatot nem tett a kérdéssel kapcsolatban, és szaúdi vendéglátója is meglehetősen szűkmarkúan bánt az információkkal, hiszen nem tett említést sem a szóba jöhető országokról, sem az esetleges katonai szerepvállalás feltételeiről.

A Colin Powellt kísérő egyik magas rangú amerikai külügyi tisztviselő újságíróknak elmondta, hogy ez az erő nem a mintegy harminc országból álló, amerikai vezetésű koalíció Irakban állomásozó katonáit váltaná fel, hanem egyfajta "kiegészítő" alakulat lenne.

Dzsiddában tartózkodik Ijád Allávi iraki miniszterelnök, aki csütörtökön találkozik majd az amerikai diplomácia vezetőjével.

Powell Egyiptomból érkezett Szaúd-Arábiába. Röviddel megérkezése után fogadta őt Fahd bin Abdel-Aziz király, majd az országot ténylegesen irányító trónörökös, Abdallah bin Abdel-Aziz herceg is. Az amerikai vendég Dzsiddából Kuvaitba, majd onnan Boszniába, aztán pedig Lengyelországba utazik tovább.