Rendkívüli biztonsági intézkedések egy török fürdőhelyen

Vágólapra másolva!
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be az egyik legnépszerűbb törökországi üdülővárosban, Antalyában. Szombat óta a korábbinál 300-zal több rendőr járőrözik a fürdőhelyen, és szigorúan ellenőrzik a városba vezető mindhárom utat. Egyetlen nap alatt ezernél több gyanús személyt igazoltattak.
Vágólapra másolva!

Azt nem erősítette meg a rendőrség, hogy a szigorításnak köze lenne ahhoz a robbanáshoz, amely péntek este történt a pár kilométerre fekvő Kemer egyik szállodájában. Nazmi Gunlu kemeri polgármester azt közölte, hogy "előzetes megállapítás szerint" a Valeri Beach hotelben baleset történt: a medence partján működő bárban egy oxigénpalack robbant fel, 21 személy - német, orosz és osztrák turisták - könnyebben megsérült. Ugyanakkor a rendőrség még vasárnap sem adott ki közleményt a történtekről, és az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség tudósítójának érdeklődésére semmit sem voltak hajlandóak közölni sem a robbanásról, sem a sérültekről.

Kórházi forrásból kiderült, hogy a sérültek között 9 ukrán turista van, közülük két nő súlyos sérüléseket szenvedett, egyikük életveszélyes állapotban van. Az ukrán sérültek állítása szerint a Valeri Beach szálloda kertjében robbanószerkezet lépett működésbe.

Május végén a törökországi kurdok radikális pártja, a Kurdisztáni Népi Kongresszus június 1-jével felmondta az 1998-ban egyoldalúan vállalt tűzszünetet. A párt egyúttal felhívta a külföldi turistákat és befektetőket, hogy a fenti időponttól kezdve ne tegyék a lábukat Törökország földjére.