Kabulban van a magyar békefenntartók első csoportja

Vágólapra másolva!
Szombaton megérkezett az afgán fővárosba a magyar békfenntartók 12 fős előkészítő csoportja. A 125 katonából álló egység többi tagja augusztus elsejéig utazik Afganisztánba. A magyar katonák feladatai között járőrözés, különböző objektumok őrzése, védelme és konvojok biztosítása szerepel.
Vágólapra másolva!

Problémamentesen megérkezett Afganisztán fővárosába, Kabulba szombaton a magyar békefenntartó alegység 12 tagú előkészítő csoportja - mondta a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnokságának felderítő főnöke az MTI-nek. A magyar katonák megkezdték a táborhely átvételét és várják az alegység többi katonáját, akik a technikával együtt a következő hat nap során érkeznek - tette hozzá Szűcs András ezredes.

Az előkészítő csoport feladata többek között a táborhely és a vezérkar közötti híradó összeköttetés feltételeinek megteremtése. A csoporttal utazott az alegység parancsnoka és a parancsnoki állomány több tagja is. A felszerelést több fordulóban egy Ruslan típusú szállító repülőgép viszi Ferihegyről Kabulba. Az út egy leszállással csaknem egy teljes napot vesz igénybe.

Szűcs András elmondta, hogy a 125 katonából álló magyar alegység többi tagját egy személyszállító Boeing 747-es viszi majd Kabulba. A szállítási feladatokat az a dán szállítócég bonyolítja le, amelyik a NATO reagáló erőbe felajánlott magyar egységekhez is biztosítja a szállítási készenlétet.

Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke korábban az MTI-nek elmondta: augusztus 1-jére a nemzetközi biztonsági közreműködő erőknek (ISAF) el kell érniük az úgynevezett kezdeti, a hónap végére pedig a teljes műveleti képességet.

Rövidesen választások lesznek Afganisztánban és fontos, hogy a katonák garantálhassák a szavazások biztonságát. A magyar katonák feladatai között járőrözés, különböző objektumok őrzése, védelme és konvojok biztosítása szerepel.

Mindebben három BTR harcjármű, 27 terepjáró személygépkocsi, kilenc tehergépjármű, egy mentőautó és számos korszerű kézifegyver segíti a magyar katonákat. A honvédség dolgozik a folyamatos légi utánpótlás megszervezésén. A tervek szerint a NATO északi parancsnokságának szállítási koordinációs központja által üzemeltetett, Németország és Afganisztán közötti "légi hidat" használja majd Magyarország is.