A brit hadsereg készen áll a szudáni beavatkozásra

Vágólapra másolva!
Rövid időn belül jelentős erővel tudna beavatkozni a brit hadsereg Szudánban - mondta péntek éjjel a brit vezérkari főnök, alig egy nappal azután, hogy a brit kormányfő "elsietettnek" nevezte a szudáni brit intervencióról szóló sajtóértesüléseket.
Vágólapra másolva!

Sir Mike Jackson tábornok, az egyesített vezérkar főnöke a BBC hírtévéjének Hardtalk című, éjszakánként jelentkező politikai interjúműsorában azt mondta: a hadsereg szükség esetén "nagyon gyorsan" ki tudna állítani egy dandárnyi erőt a milíciák erőszakcselekményeitől tizedelt szudáni fekete kisebbség szenvedéseinek enyhítésére.

Sir Mike szerint ez azt jelenti, hogy a hadsereg hozzávetőleg ötezer katonát tudna az afrikai országba küldeni. A vezérkari főnök nem határozta meg ugyanakkor, hogy az esetleg kivezényelt brit erőnek mi lenne pontosan a feladata.

A tábornok által mozgósíthatónak mondott erő azonban minden korábbi találgatást meghalad. A The Guardian című vezető brit baloldali napilap a héten azt írta, hogy Tony Blair kormányfő már tanácsadóival tervezteti a közvetlen szudáni brit fegyveres beavatkozás lehetőségét, de legfeljebb néhány száz katona kiküldéséről lehet szó, mivel a brit hadsereg jelentős erőit köti le az iraki és több más nemzetközi konfliktus.

Blair maga ugyanakkor csütörtökön Londonban tartott szokásos havi nemzetközi sajtóértekezletén azt mondta: Szudánnal kapcsolatban nem zár ki semmilyen lehetőséget, de Nagy-Britannia még "nem tart ott", hogy katonákat küldjön. A kormányfő szerint az erről megjelent sajtóhírek "kissé elsietettek".